Makó Imre: Életünket és vérünket! Az első világháború hódmezővásárhelyi áldozatai (Hódmezővásárhely, 2004)

Bevezető - A város embervesztesége

A hősi halottak átlagéletkora 30 évben vonható meg. A legnagyobb veszteséget természetesen azok a korosztályok szenvedték, amelyek életkoruknál fogva már az 1914-1915. esztendőktől tényleges arcvonalbeli szolgálatot teljesítettek. Ugyanakkor a megszokott polgári környezetéből 1915-ben kiragadott, semmiféle katonai előképzettséggel nem rendelkező B) alosztályú népfölkelők veszteséghányada, kik a gyorsított kiképzést követően máris a frontot találták magukat, meghaladta a háború kezdetétől harcoló sorállományét.72 A kimutatható veszteséghányadot tekintve köztük helyezkedik el a mozgósításkor behívott, kisebb-nagyobb katonai múltat maga mögött tudó tartalékos, póttartalékos állomány, illetve az A) alosztályú népfölkelők. Ismert, hogy az 1915-ben történt behívások elsősorban a harcoló csapatok fogyatékának a pótlását szolgálták, az előbbi tények azonban elgondolkodtathatnak a túlélés esélyeiről is.

A teljes évfolyamokat tekintve a bemutató szemlére rendelt 1894-es korosztályból, melynek alkalmasnak osztályozott részét már 1914 októberében bevonultatták, minden negyedik-ötödik, az 1915 májusától bevonultatott 1895-ös korosztályból pedig minden ötödik személy meghalt, ugyanakkor az 1917 márciusától bevonultatott 1999. évbeliekből már csak minden huszadik. A legsúlyosabb áldozatot az 1878-1896. évek szülöttei hozták. Ok, akik a négy és fél évig tartó világégés kezdetén 17-36 esztendősek voltak, valamivel több, mint a felét teszik ki a bevonultatott korosztályoknak, az összveszteségnek azonban több mint a háromnegyedét adták. Szám szerint a legtöbb vásárhelyi halott - az eleve magasabb létszámából eredően - az 1892-1895. évfolyamokból került ki. Viszonylag magas volt a halandósága azoknak az idősebb népfölkelőknek is, akik a megszállt Montenegróban és Észak-Albániában teljesítettek szolgálatot; az áldozatok legtöbbjével - részben már itthon - a malária végzett.

Az ismert csapatbeosztást tekintve az összes áldozat 85,6%-a a gyalogság, 5,6%-a a lovasság, 4%-a a tüzérség, 1,3%-a pedig műszaki (utász, árkász) csapat, 1%-a vonatcsapat állományába tartozott. A fennmaradó 2,5%-ba esnek a munkásalakulatok, az egészségügyi és élelmezési csapatok és intézetek stb. halottai. A közös hadseregbeli tartalékos és pót- tartalékos állománynál a bevonultak 67%-át kitevő gyalogság adta az összveszteség 87,6%-át. A róluk rendelkezésre álló kimutatás a fegyver- és csapatnemek veszteséghányadáról is tájékoztat. A bevonultak 28%-a, azaz minden harmadik-negyedik gyalogos meghalt a háborúban, illetve annak következtében, ugyanakkor csak minden tizedik huszár, tüzér, egészségügyi és élelmezési katona, csak minden huszadik szekerész, utász és hidász. (A honvédhuszárok vesztesége az előbbinél magasabb volt.)

A gyalogság halottainak mintegy 58%-a a közös hadsereg, a fennmaradó rész pedig a magyar honvédség kötelékébe tartozott. A haderő e két fő összetevőjének alkalmazása terén nem mutatkozott különbség, hiszen hadosztály szinten a közös és a honvéd csapatok egymással már vállvetve vettek részt a hadműveletekben. A gyalogos áldozatok zöme a két szegedi, a 46. közös és az 5. honvéd ezredből, illetve ez utóbbi tábori alakulásaiból, főként a 302. honvéd gyalogezredből került ki. Nagyobb számú vásárhelyi áldozata volt még - a veszteség nagyságának sorrendjében - a 101., a 85. (ahová az 1915. március 15- én bevonultatott B) alosztályú vásárhelyi népfölkelőkből kiállított menetzászlóaljat irányították), a 33. és a 37. gyalogezredeknek, a honvédségnél pedig a 3., 4., a 20. és az 1. gyalogezredeknek. A lovassághoz beosztott vásárhelyi áldozatok meghatározóan a szegedi

3. honvéd, majd a 4. és a 3. közös huszárezredek állományába tartoztak.

41