Makó Imre: Életünket és vérünket! Az első világháború hódmezővásárhelyi áldozatai (Hódmezővásárhely, 2004)
Bevezető - 101. közös gyalogezred
októberi támadó hadműveletekben, majd a novemberben elrendelt második visszavonulásban, a kárpáti téli csatákban és az újabb előnyomulásban a San felé. Az ezred 1915. februárban Zubensko-Lupkow alatt, március-áprilisban azután Mezőlaborchoz közel, a Világ falu mellett levő Gusina magaslaton harcolt. Legsúlyosabb harca itt április 5-én, az ún. húsvéti csatában volt, amikor kb. 300 fős veszteség árán a századok visszafoglalták a magaslatot. A gorlicei áttörés után az előnyomuló szomszédos seregtesteket követő ezred megtámadta az orosz állásokat, majd augusztus végétől résztvevője volt a Zlocow elleni támadásoknak és a podkamieni ütközetnek. Az ötödik hónapja folyton előremenetelő, kimerült csapatok szeptember 7-én Nowo-Alexiniecnél átlépték az orosz határt. Az ellenség 13-án támadást intézett a tőle északra és délre lévő csapatok ellen. (Északon az 51. honvéd gyaloghadosztály állt.) Vonalaik visszaszerzéséért a három 101 -es zászlóalj 900 főnyi veszteséget szenvedett. A leharcolt ezred november végétől tartalékba került, majd 1916 márciusában elszállították az Isonzó front mögé. A május végén Déltirolból indított offenzívában a Hétközség (Sette Comuni) fennsíkján az első vonalban verekedte magát előre a bánáti (temesvári) 34. hadosztály kötelékében, melyet a nagybecskereki 29. és az aradi 33. gyalogezreddel, továbbá két tábori vadászzászlóaljjal együtt alkotott. A támadás július 12-én elakadt, és az ezredet Matarellóból ismét az orosz frontra szállították, ahol az Erdős-Kárpátokban, a Tatárhágó környéki magaslatokon védelmezte súlyos veszteségek árán a határt. 1917. július elején részt vett a Kerenszkij-offenzíva feltartóztatásában és az ellentámadásban. A főhadiszállás által kiadott Hőfer-jelentés külön kiemelte az ezred augusztus 2-ai teljesítményét, amely révén Bukovina fővárosa, Czemowitz puskalövés nélkül jutott csapataink birtokába. Ennek azonban részéről 200 főnyi veszteség volt az ára, az augusztusi két czardaki ütközetben azután további 592 főt vesztett. A 101-es bakákat 1918 áprilisában Czernowitzból a Piave mögé szállították, miután az előttük volt oroszok már az év elején elhagyták állásaikat. A június 15-én meginduló offenzívában a Garda-tó és a Brenta közötti szakaszon operáló XIII. hadtest kötelékében nyomultak előre, majd július 3-ától a Col del Rosson levő állásokat tartották. Az október 14-én felváltott ezredet 28-án a felbomlott balkáni frontra rendelték. Hosszú gyalogmenetben Bozenen és a Brenner-hágón át Hallba mentek, ahol vonatra szálltak és november 16- án visszaérkeztek Békéscsabára. Az ezred Trebinjében állomásozó II. zászlóalja, amelynek már 1914. augusztus elejétől összetűzései voltak a betörő montenegróiakkal, a 2. hegyidandár kötelékében szeptember 7-én támadásra indult a Drinán át. A szerb gyalogsággal vívott harcaiban egyik legnagyobb fegyverténye a Siljak magaslat elfoglalása volt. Amikor a rossz vezetés következtében a hadjárat decemberben összeomlott, a gyászos emlékezetű visszavonulás megkezdésekor a dandár állománya már csak 260-280 főt tett ki. A felázott utakon, feneketlen sárban menetelő 101/11. zászlóaljból mindössze 90, „torzonborz, rongyos agyagember” érkezett meg Sabacra, a legyengültek és menetképtelenek fogságba estek. A Szerémségben feljavított dandárt 1915. május közepén az olasz hadszíntérre, Gra- diska-Ronchi-Monfalcone területére szállították, ahol a Wippach torkolattól a tengerig terjedő, húsz kilométeres védőkörletében állt ellent a sokszoros túlerőben lévő ellenség 29
