Makó Imre: Életünket és vérünket! Az első világháború hódmezővásárhelyi áldozatai (Hódmezővásárhely, 2004)
Bevezető - 46. közös gyalogezred
és az utóbb Kiesvölgytöl északra állásharcot folytató 102. népfelkelő gyalogezredtől (128. dandár) csak 1915. március 28-a után vonult be anyaezredéhez. Az I. és II. zászlóalj a chyrowi csatában október 14-étől három héten át a grodowicei szakaszt védelmezte az ellentámadásba átmenő oroszokkal szemben, csoportjuk vesztesége az október 15-ei harcokban 30%-ra rúgott. Miután a hadihelyzet északon, Hindenburg tábornok hadseregénél kedvezőtlenül alakult, a csapatok kénytelen voltak visszavonulni a Kárpátok gerincére. A hadosztály halogató harcok után november 15-én érkezett meg Vidrányba, létszáma már egy hadiállományú ezredét sem érte el. A végsőkig kimerült katonák rövid pihenőt követően már a Magyarországra vezető utakat védelmezték a hegység gerincvonalán. A 2. hadsereg következő átkelése december 11-én indult meg. A hadosztály a Duklai- hágótól sikeres vállalkozásokkal nyomult előre, december 19-én azonban az oroszok áttörték a szomszédos 20. honvéd hadosztály vonalát, mire Wislokról elrendelték a visszavonulást. Az ezrednek egy támadáshoz átengedett két százada december 21-én 238 főt vesztett a Widacztól délre levő magaslatokon, ami akkori állománya egyharmadának felelt meg. A Barwineknél húsz kilométeres védelmi vonalat megszálló, alig 3300 fős hadosztállyal szemben egy hadilétszámú, kb. 16 ezer fős orosz hadosztály nyomult előre. Ugyanakkor a hadosztály kötelékébe tartozó csapatok a Sztropkó környékén, október elején végrehajtott rendezés óta majdnem szakadatlanul meneteltek és harcoltak, közben a Kárpátokon kétszer is átkeltek és csak nagyon ritkán jutottak elszállásoláshoz. Különösen a második támadás alkalmával végrehajtott menetek és a szigorú tél viselte meg őket, a tiszteket és a legénységet egyaránt. Az utolsó napok sorozatos vereségei erkölcsileg is aláásták a csapatokat, amit az óriási tiszthiány még veszélyesebbé tett. Amikor az arcvonal áttörése már csak órák kérdése lehetett, a hadtestparancsnokság elrendelte a további visszavonulást. A hadosztály 1915 első negyedében a Duklai-hágó mögött vívott elkeseredett harcokat az országba betört orosz túlerővel, részben a január 23-ától március 18-áig tartó, a központi hatalmak által indított ún. téli kárpáti csatában. 1915. május 2-án a központi hatalmak nagyerejű offenzívája Gorlicénél áttörte az orosz vonalat, és a megrendült ellenség a kárpáti arcvonal egész hosszában megkezdte a visszavonulást. Az észak felé hátráló oroszok nyomában május 5-én a VII. hadtest is bekapcsolódott az üldözésbe. E közben ért véget északi szereplése. Olaszország várható, május 23-án be is következett hadüzenetével az északi és a déli, szerbiai harctérről kellett erőt elvonni. A Kárpátokból a József főherceg vezette VII. hadtestet (17. közös és 20. honvéd gyaloghadosztály) irányították át az új arcvonalra. A 46. gyalogezred május 18-án Birczáról Vidrányba menetelt, ahonnan 27-én kezdődött meg vasúti elszállítása. Az újonnan érkezett menetzászlóaljjal két és fél zászlóaljnyi erőt kitevő csapat három szerelvénye Budapesten, Bécsen és Villachon át a hónap utolsó napján érkezett meg Karintiába. Június 7-én kapott parancsot, hogy űzze el a határgerinc fontos magaslatait megszállt olaszokat. Az Alpesek hegyóriásai között, a Freikofel és a Kleiner Pal ellen intézett támadásokban a június 17-én megtörtént felváltásáig az összvesztesége 625 fő volt, sikerült azonban megakadályoznia, hogy az ellenség betörjön Karintiába. Külön említést érdemel, hogy az I. zászlóalj Alföldről verbuválódott legénysége hegyifelszerelés nélkül rohamozta meg és foglalta el átmeneti időre a Freikofel legmagasabb csúcsát. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az olasz haderő fő támadását a Karszt-fennsíkra fogja irányítani, a hadtestet Laibachon át vasúton Görzbe szállították. A bakák éppen időben ér19
