Barta László: Csongrád Város Levéltára 1726-1950 - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 7. (Szeged, 1996)

NÉPI DEMOKRATIKUS KOR

CSONGRÁD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK IRATAI (XXH. 1.) 1945-1949 A front közeledtével, 1944 szeptemberében a városi önkormányzatok működését felfüggesztették. Az 1944 decemberében Debrecenben meg­alakult Ideiglenes Nemzeti Kormány egyik első intézkedése volt a helyi önkormányzati jog helyreállítása. A 14/1945. ME sz. rendelet intézke­dett a városi képviselő-testületek újjászervezéséről. A tagok számát a lakosság számarányától függően határozták meg, ez Csongrád esetében 60 fő volt. A képviselő-testületi ülésen a polgármester elnökölt. Az évente tartandó közgyűlések számát a városi szabályrendelet állapította meg. A képviselőknek évente két alkalommal mindenképpen ülésezniük kellett: tavasszal az előző évi zárszámadást vizsgálták, ősszel a követke­ző évi költségvetésről döntöttek. Rendkívüli közgyűlést is tarthattak, ezt összehívhatta a polgármester, a képviselők egynegyede vagy a me­gyei törvényhatóság valamelyik testülete, esetleg az alispán. A tisztvise­lők közül a közgyűlés tagjai voltak a polgármester, a tanácsnokok, a tiszti ügyész, az árvaszéki ülnökök, a pénztárnok, a közgyám és a váro­si mérnök. Csongrád város képviselő-testülete 1945 február 26-án alakult meg a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjainak és a szabad szak­szervezeteknek a városi nemzeti bizottság útján „kiküldött" tagjaiból. A nemzeti bizottság 1945. január 30-ai ülésén foglalkozott a képviselő­testület megalakításával, határozata értelmében a 60 tagsági helyből a négy pártot és a szakszervezeteket 12—12 képviselői és 4—4 pótképvi­selői hely illette meg. A bizottság felhívta az egyes szervezeteket, hogy gyűléseiken válasszák meg a városi képviselőket, a megválasztottak névjegyzékét 8 napon belül kellett a nemzeti bizottságnak megküldeni. Az egyes pártok és a szakszervezetek tagjai egyenlő arányban vettek részt a 60 tagú testület munkájában. Az alakuló ülésen választották meg a Jogi, Pénzügyi és Gazdasági Bizottságot, melyet a továbbiakban Egyesített Bizottság(ok) néven is említenek a jegyzőkönyvekben. Fela­data a polgármesterrel és a tanácsnokokkal, az illetékes szaktisztviselők­kel együtt a képviselő-testület elé kerülő ügyek előzetes megbeszélése, határozati javaslat elkészítése volt. Az 1030/1945. ME sz. rendelet megjelenését követően, 1945. június 22-án Csongrád Város Képviselő-testülete rendkívüli, újjáalakuló ülést

Next

/
Oldalképek
Tartalom