Berta Tibor - Géczi Lajos - G. Tóth Ilona: Szeged Város Levéltára 1359-1950 - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 6. (Szeged, 1995)
A KAPITALIZMUS KORA
SZEGED VÁROS SZÁMONKÉRŐSZÉKÉNEK IRATAI IV. B. 1424. 1908-1919 Az 1886. évi XXI. tc. 57. §-a szerint a főispán kötelessége volt a város közigazgatására felügyelni. E célból évente kétszer számonkérőszéket kellett összehívnia. A számonkérőszék elnöke a főispán volt, tagjai a polgármester, főjegyző, tiszti ügyész, a tanácsnokok és a törvényhatósági bizottság által évente választott két fő. Az ügyosztályok vezetőinek szöveges beszámolót kellett készíteniük az ülésekre, és beterjeszteniük egy számszerinti kimutatást az elintézett és hátralékban maradt ügyekről. Ez mellett véletlenszerű ellenőrzéseket is tartottak; az ez alkalommal és a számonkérőszéken megállapított hiányosságok kijavításáról a hivatal elöljáróinak a számonkérőszék ülésein kellett igazoló jelentést tenniük. A számonkérőszék ülésein jegyzőkönyvet vettek fel, s ezekhez csatolták a beterjesztett kimutatásokat és jelentéseket. Ezeket a jegyzőkönyveket a törvényhatósági bizottsághoz terjesztették fel, ennek jóváhagyása után a belügymimsztériumhoz továbbították. Az 1908—1919 között készült jegyzőkönyvek és mellékletei alkotják a fondot. A jegyzőkönyvek egy-egy példányát a polgármesteri és a főispáni hivatalba is megküldték, ott is beiktatták. Az 1919 után készült jegyzőkönyvek egy példánya Szeged Város Főispánjának iratai közt megtalálható. A jegyzőkönyveket időrend alapján rendezték. Segédletek hiányában kutatni átnézéssel lehet. Terjedelem: 1 doboz 0,04 ím 1908—1919 1. d. Jegyzőkönyvek 1908—1919 Hivatalok tevékenységi kimutatásai SZEGED VÁROS ÖNKORMÁNYZATI TESTÜLETEINEK IRATAI Az 1848. március 15-én Pesten lezajlott forradalom eseményeiről s az országgyűlés határozatairól Szeged város országgyűlési követei számoltak be követjelentésükben. Szeged város tanácsa e jelentés kézhezvétele után március 18-ra népgyűlést hívott össze; ezen a főbíró elnökölt, és ismertette a követjelentésben foglaltakat. A népgyűlés tudomásul vette az országgyűlés határozatát a törvény előtti egyenlőségről és közteherviselésről, az úrbéri