Kruzslicz István Gábor - Makó Imre: Hódmezővásárhely Város Levéltára 1691-1950 - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 4. (Szeged, 1994)

Kapitalista kor

9-10. k. Iktatókönyvek 11. k. Névmutató 1941_1944 1942-1944 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, VÁROS_SZÁM IRATAIJV.B. 1435, 1903-1943 Az 1886. évi XXI. tc. LVII. §-a értelmében a főispán a városi törvény­hatóságokban évenként legalább kétszer számonkérőszéket tartott. A szá­monkérőszék tagjai a főispánon, mint elnökön kívül, a polgármester, a fő­jegyző, a tiszti ügyész, valamint a tanácsnokok és a közgyűlés által e célra évenként választandó két bizottsági tag. A főispán a számonkérőszék in­tézkedéseiről, a tapasztalatokról a belügyminiszterhez tett jelentést, a jegy­zőkönyvet pedig a legközelebbi közgyűlés elé terjesztette. A számonkérőszék megvizsgálta a központi és külső tisztviselők eljárását, közvetlenül ellenőrizte bármikor a törvényhatóság ügyvitelét, joga volt fegyelmi eljárást elrendelni, egyes tisztviselőket felfüggeszteni, a felfüggesztett tisztviselők állásaira másokat behelyettesíteni. A szá­monkérőszék ülésein az egyes ügyosztályoknak a város intézményeinek be kellett terjeszteniük az ügyvitelt illető kimutatásokat felsorolva az elintézett és hátralékban maradt aktákat. A fond a számonkérőszék jegyzőkönyveit és a hivatalok, intézmények által benyújtott tevékenységi kimutatásokat, a helyszíni vizsgálatok jegy­zőkönyveit tartalmazza. 1903-ból és 1939—40-ből találhatók a fondban a számonkérőszék jegyzőkönyvei. 1943-ból a számonkérőszék iratai, valamint azok iktatója maradt fenn. Az iratok között található az 1943. július 10. és december 21. között a vizs­gálatok helyszínén tartott ülések jegyzőkönyve. A hiányzó évekből a szá­monkérőszék tevékenységével kapcsolatos iratok a főispáni fondban talál­hatók. A jegyzőkönyvek egyenkénti átnézéssel, az 1943. év iratai az iktató segítségével kutathatók. Terjedelem: 1 doboz 0.04 fm

Next

/
Oldalképek
Tartalom