Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN
dók által alkalmazott személyes kisebb pecsétek körébe tartozott, amelyet az uralkodók azért használtak, mert a rendek megpróbálták ellenőrzésük alá vonni a nagypecsétet.12 Mielőtt arra keresnénk választ, mi lehetett a szabadkaiak számára gyártott hamis privilégiumlevélben, amelynek készítését — amint a többiét — Zömlényi teljesen magára vállalta, hangoztatva, hogy ezzel félre vezette azokat, akik számára készítette őket, talán megválaszolhatjuk a kérdést: hogyan jutottak el a szabadkaiak a megtévedt kancellistáig. Ha végigtekintjük a Werbőczi által adott listát a hamisított oklevelekről, a 63.-ban feltűnik: Pákái Zsigmond, Bodrog megyei nemes neve, aki oklevelet szerzett arra, hogy birtokának határában akasztófát állíthasson. A korábbiakból ismeretes, hogy a Pákaiak kapcsolatban álltak városunkkal.13 A 69.-ben pedig arról olvashatunk, hogy a Madarason lakó Egyed fia János is készíttetett magának privilégiális formában kiállított szabadságlevelet. Szabadka és Madaras mezővárosok nemcsak egy földesurat bírtak, de egyéb kapcsolatban is álltak. A szomszédokkal szemben összefogva együtt hatalmaskodtak,14 ami közös gazdasági érdekeikre derít fényt. Városunk lakói tehát mindkét említett helyről szerezhettek információt szándékaik megvalósítása céljából. Természetesen az sem kizárt, hogy éppen ők számítottak hírforrásnak. A Zömlényi által hamisított oklevél nem maradt fenn, tartalmára azonban következtetni tudunk a városi privilégiumlevelekben leírtakból. Benne bizonyára szó esett a bíró és plébánosválasztás módjáról, valamint a városban való letelepedés körülményeiről. A város polgárai bizonyára jogot kaptak benne vagyonuk, legalábbis ingóságaik felett való rendelkezésére és azok örökítésére. A felsoroltakon túl az oklevél magában foglalt bizonyára néhány helyi vonatkozású pontot is, amelyek esetleg a bíráskodásra, a királyi földek használatára, a vásártartásra vagy egyebekre utaltak. Természetesen nem maradhatott el a kötelezettségek felsorolása sem: az adók mennyiségének és a fizetés időpontjának a feltüntetése és az esetleges más szolgáltatások előszámlálása.15 A 15. század közepétől, ha közelről sem olyan mennyiségben, mint az ország északi és nyugati területén fekvő városokban, megszaporodnak a Szabadka középkori történetéről hírt hozó oklevelek. Említettük, hogy 1439-ben Albert király a két Hunyadi Jánosnak adta zálogba Madaras, Tavankút és Halas mellett Szabadkát is, majd 1464- ben Mátyás király Dengelegi Pongrácz Jánosnak juttatta. Pongrácz János fiának, Mátyásnak a 15. és a 16. század fordulóján bekövetkezett halála után, fiú utódot nem hagyván hátra, a koronára visszaszállt Szabadka központú domíniumot, mint a Dengelegi Pongrácz javarészét, II. Ulászló király 1501-ben Corvin Jánossal cserélte el a trop- paui (oppaviai) hercegség és más fekvőségek fejében. Corvin mindössze egy évig birtokolta a várost és uradalmát, ugyanis 1502-ben szervitorának, Török Imrének adta zálogba 10.000 forintért. Török Imre a birtokot adományként is megszerezte, és ezután Szabadka több évtizedig a Török családot uralta.16 12 Korai magyar történeti lexikon (9-14. század. Főszerk.: Kristó Gyula. Szerk.: Engel Pál és Makk Ferenc). Budapest, 1994. 687. p. 13 Blazovich László 1996. 49-50. p. 14 Dl. 88 840. 15 FÜgedi Erik: A középkori magyar városprivilégiumok. In: Tanulmányok Budapest múltjából XIV. Budapest, 1961. 17-108. p. 16 Blazovich László 1996. 51-57. p. Vö. Rokay Péter: Szabadka és Korvin Kristóf halála. Separat iz Istrazivanja 9. Növi Sad, 1980. 15-20. p. 294
