Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK
got, az iszákosságot, valamint a szegénységet említi. Nem lehet továbbá bíró a gyilkos, az eretnek, az, aki nem féli Istent, s mindenre igent mond.9 A bíró méltóságához bizonyos formai kellékek tartoztak. Mindenek előtt illetékesnek kellett lennie. E tekintetben döntő jelentőségű volt az alperes jogállása, mégpedig az, hogy milyen közösség tagjaként ítélkeztek felette, illetőleg milyen volt rendi jogállása. A bírónak továbbá meghiteltnek kellett lennie, ami azt jelentette, hogy esküt tartozott tenni, amely minden érdekre való tekintet nélküli bíráskodásra kötelezte.10 11 Bár a jogkönyvek szerkezete az egyes jogágak, illetőleg témák szerint nem rendszerezett, amit nem is kívánhatunk tőlük a kódexszerkesztés alapelveinek kialakulása előtt, a Budai jogkönyvben a szerző mégis a bíró és a vezető városi tisztségviselők személyéhez és hivataluk viseléséhez szükséges erkölcsi és szellemi követelményeket, valamint a jogállásukra vonatkozó szabályokat a Prológusban és az első 64 artikulus között, amelyek a városigazgatást veszik számba, fektette le. A későbbiekben elszórva még vissza-visszatér a témakörhöz, főképp a bíró ügyköréről szólva. A Prológus kilenc artikulusa közül hat érinti a bírót," amivel a szerző a bíró személyének és hivatalának nagy jelentőségét kívánta kiemelni. Ezen artikulusokban más tisztségviselők szintén szóba jönnek, hiszen velük együtt irányítja a várost, amely községének és vezető testületének élén áll mint primus inter pares. A fő tisztségviselőknek (plébános, jegyző, esküdtek) jobbára hasonló tulajdonságokkal kellett rendelkezniük. A bíró mint első az egyenlők között irányította őket hivatali ideje alatt, ugyanis a város ügyeiben együtt döntöttek, és együtt ítélkeztek a bíróságon. A Prológus IV. artikulusa felsorolja a fő tisztségviselőket, akiknek ajánlatos a négy erény (bölcsesség, igazságosság, lelkierő és mértékletesség) birtoklása. Nyomatékül a jogkönyv 20. szabálya ismétli ezt. A prológus további említett artikulusai nyomatékosítják az ötödikben leírtakat. A III. főképp az igazságosságot hangsúlyozza. A VII. a bíró szorgalmáról szól, a VIII. a rokonai igaztalan ügyének pártolásától óvja, a IX. pedig újra összefoglalóan ír a négy fő erényről. A sorba mindössze a VI. artikulus nem illeszthető, mivel azokat a tulajdonságokat sorolja fel, amelyek megléte a bírói hivatalra alkalmatlanná tesznek. Ezt részben ismétli a 22. szabály. Amint említettük, a bírói szék és pálca megszerzésének egyik módja a választás volt a középkorban, amely formát elsősorban a városokban alkalmazták. Jogkönyvünk több szabálya szól a bíróválasztás körülményeiről.12 Mindenek előtt a szabad bíróválasztásjogát IV. Béla király vitatott 1244. évi kiváltság levelében nyerték el a budaiak, amely jogot mások mellett 1276-ban erősített meg IV. László király.13 A szabad bíróválasztás jogát egyébként számos városi kiváltságlevél, illetőleg jogkönyv tartalmaz9 Bj. Prológus VI. sz. 22. sz. 10 Hajnik Imre: A magyar bírósági szervezet és perjog az Árpád- és vegyesházi királyok alatt. Budapest, 1899. 148-149. p. 11 Bj. Prológus 3. 4. 5. 7. 8. 9. sz. 12 Bj. 24. 25. 26. 32. sz. 13 Elenchus fontium históriáé urbanae, quern edendum curavit Andreas Kubinyi. Vol. III. Pars II., quam ediderunt Monika Jánosi, Peter E. Kovács, József Köblös, István Tringli. Budapest, 1997. (továbbiakban: Elenchus) 40. 50. sz. 91
