Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
III. KÖZÉPKORI ÖRÖKHAGYÓK
lül, hogy a kincstár súlyos hiányától szenved — kiskorúsága miatt semmi tekintélye nincs az övéi között. [...] Ezért vannak, akik úgy vélik, hogy a magyarokat a törökök, akik jól ismerték a magyarok viszátykodását, békekérés látszatával követséget küldve megtévesztették, hogy a háborúra nem gondoló magyarokat váratlanul támadják meg. Összehívta tehát barátait, akikkel nagyobb jelentőségű ügyekben tanácskozni szokott, értesítette őket a magyarok ellen indítandó háború tervéről. És hogy honfitársait az indítandó háborúra még jobban feltüzelje, nem törődvén az uralkodói tisztességgel, azt hazudta, és a nép között terjeszteni rendelte el, hogy a magyarok a népek jogát semmibe véve a követeknek levágták a fülét és az orrát. Az uralkodónak ez a hazuság nem szolgált gyalázatára a törököknél, hanem inkább bölcsességének tulajdonították, ilyenek a mohamedán szokások.”25 A magyar történetírásban, beleértve az Itáliából származó szerzőket, szokatlan ez a rendkívül erőteljesen megnyilvánuló jogi indíttatás, amellyel Ludovicus Tubero nézi a történelmi eseményeket. E szemléletének gyökereit részint iskoláztatásában kell keresnünk. Párizsban az egyetemen kánon jogot minden bizonnyal tanult. Jogi ismereteit esetleg a sienai tartózkodása alatt tovább bővíthette. A bolognai iskola hatásaként a 15. század második felében is magas színvonalú jogi képzés folyt az itáliai egyetemeken. A mozgalmas életű kereskedő város fia talán a szükségtől és a tapasztalattól kényszerítve is jobban elmélyült a jog tanulmányozásában, mint a Magyarországról érkezett hallgatók, akik inkább a szónoklatok művészetét tanulták aló. században.26 25 XI/2. SRH. V. 361-362. p. „cum Hungaris foedus, iisdera conditionibus renouandum, missa, vt supra dictum est, legatione, duxit, quibus pater Selynes cum illis fecerat; ne Hungari interim, Salomonis absentiam in conftlio habentes, aut aliquid Turdaici agri armis occuparent, aut incursionibus fines vexarent. Séd cum Hungari, qui in procuratione regni propter aetatem Regis erant, Legato contra ius gentium retento, nullum aliquamdiu responsum, utopote consilii capiendi incerti, dedissent; neque enim pacem cum Turca componere in animum inducebant, quippe turpe arbitrabantur Christianis esse, cum Mahometanis foedere iungi, neque rursus virium suarum conscii, bellum cum eo gerere audebant, Rege praesertim suo admodum puero, nec ullam fere inter suos auctoritatem obtinente: Turca, ira inflammatus, atque insolentiae Hungarorum infensus, arma Asiae destinata in eos convertere, subito quodam impetu raptus, statuit; ratus, vt evenit, se omnia apud Hungaros imparata, armisque suis, si accelerasset iter, peruia atque exposita inuenturum. Nam ab excessu Regis Matthiae Hunniadis Corvini, ad illám diem, qua Salomon fines Pannóniáé invasit, per triginta fere annos, rés Hungarica adeo deses, atque imbellis fűit, ex otii diuturnitate ac belli desuetudine, ut in sola vitia, diutias, et luxuriam creverit. Ad hoc satis compertum habebat, Principes regni inter se discrepare, nec Regi, praeterquam quod aerarii inopia laboraret, ob aetatem quidquam auctoritatis inter suos esse. Et auxerat regis contentum, casus et caedes duorum Hungáriáé nobilium virorum, indigne a quodam Boemo, in rixa subito exorta, interemtorum: quorum caedem cum Rex vlcisci deberet, ne Boemos, gentem bellica virtute illustrem, sibique deditissimam, ab se alienaret, inultam esse, magna Hungarorum constematione, passus est; tametsi humanissima, et tempori convenienti oratione, caedis auctorem sibi con- donari a Principibus, qui illi perduellionem iudicaturi erant contenderit. Atque idcirco sunt qui credant, Hungaros a Turca, Hungaricae discordiae haud ignaro legatione in speciem pacis petendae missa, fraude actos; quo improvidos, ac de bello nihil suspicantes, adoriretur. Igitur convocatis amicis, quibuscum de maioribus rebus consultabat, ad eos de bello Hungaros inferendo refert. Et quo populäres ad bellum ineun- dum vehementius accenderet, ementitur, nulla regii decoris habita ratione, in vulgusque spargi imperatat, Hungaros, sublato gentium iure, legato fuo aures et nares praecidisse. Nec vanitas tan to Regi apud Turcas infamiae fűit; séd potius, ita mores Mahometanorum sese habent, prudentiae assignata est.” 26 Bónis György: A jogtudó értelmiség a Mohács előtti Magyarországon. Budapest, 1971. 185-207. P395
