Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN
Pipo özvegyét említik a források. A plébániák és ispotályok, valamint a monostorok számából következően Temesvár lakosságának száma Szegedével vetekedett.24 További kutatások szükségeltetnek a püspöki városok plébános választását illetően. Váradnak Váradolaszival együtt a pápai tizedjegyzékek készítése idején már öt plébániája: Szentkereszt, Szentlélek, Szentjakab, Szentmárton és Szentegyed volt, amelyek mellett még hármat: Szentmihály, Mindszent és Szent Anna létesítettek a középkorban.25 A nyolc plébániáról és papjaikról számos adat maradt fenn, de a szakirodalom nem emlékezik meg a papválasztások körülményeiről. A plébániák kegyuraságát a káptalan és a püspök tartotta, de hogy leadtak-e belőle valamiféle jogot a polgároknak, azaz jobbágyaiknak, nem ismeretes. Hasonlóan keveset tudunk Csanád és Kalocsa plébániáiról.26 A valódi városok mint sarkalatos kiváltságaik egyikét megszerezték maguknak a szabad plébánosválasztás jogát, ám a mezővárosoknak nem mindegyike jutott el idáig. Az alábbiakban Gyula példáján mutatjuk be — máshonnan rendelkezésünkre álló kiegészítő adatok segítségével — azon plébániák és plébánosok helyzetét, amelyek és akik a feudális úr hatalma alatt maradtak, aki következetesen élt kegyúri jogával. Gyula 14. századi történetéről annyit tudunk, hogy 1313. évi első okleveles említése után az 1332 és 1337 között keletkezett pápai tizedjegyzékekben mint plébániás helyet jegyezték fel, illetve egy, a király kezén lévő uradalom központja volt, amelyet 1387-ben Zsigmond király Losonczi László erdélyi vajdának juttatott. Mivel a családban nem született fiúörökös, az uradalom és székhelye visszaszállt a királyra, aki azt 1405. november 5-én Maróthy János macsói bánnak adományozta.27 Ettől fogva maradt fenn egyre több forrás Gyula történetéről, így számos adat egyházi életéről. A város, amely korszakunkban kevés időtől eltekintve mindig földesúri birtok maradt, vallásos életét mindenekelőtt a plébánia határozta meg, majd a ferencesek kolostora gyakorolt rá hatást. További egyházi intézményekként tarthatjuk számon az ispotály templomát, a Szent Elek-kápolnát. A Szent Móric-kápolna a Gyula városba olvadt egykori Szentmóric falu temploma lehetett. A Szentmóric utcán és Meggyes (a mai Med- gyesegyháza elődje) faluban birtokolt telkeket. Az utóbbi telek helyett 1520 és 1526 között a Gyula és Békéscsaba között feküdt Fövényesen kapott hasonló értékű birtokot. A Szent Miklós-kápolnáról közelebbiek nem ismeretesek.28 Gyuláról korszakunkból az alábbi plébánosokat ismerjük név szerint: Péter (1332— 1337), Imre, egyúttal váradi kanonok (1454), István (1458), Mátyás (1508-1518), Vi24 István Petrovics: Was There an Ethnic Background to the Veneration of St. Eligius in Hungary? In: Ladislaus LŐb-István Petrovics-GyÖRGY E. SzŐnyi (eds.): Forms of Identity. Definitions and Changes. Szeged, 1994. 86-87. p.; ISTVÁN PETROVICS: Foreign Ethnic Groups and Urban Development in Medieval Hungary: The Case of Temesvár. In: Analele Banatului. Series noua. Arheologic-Istoric. 1997. 238. p.; István Petrovics: The Fading Glory of a Former Royal seat: the Case of Medieval Temesvár. In: Balázs Nagy-Marcell Sebők (eds.): The Man of many Devices, who Wandered Full many Ways. Festschrift in Honor of János M. Bak. Budapest, 1999. 531-532. p. 25 Bunyttay, Váradi püspökség III. 121-131. p.; ÁMTF 648., 686-688. p. 26 ÁMTF. 851. p. 27 Blazovich László: Gyula városának és lakóinak jogi helyzete a középkorban. In: Békés Megyei Múzeumok Közleményei 1996. 351. p. 28 Scherer Ferenc: Gyula város története I. A földesúri város. Gyula, 1938. 96. p. 369
