Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN
gezte el Gáldi Antal királyi ember a kolozsmonostori konvent bizonysága mellett. Az adománylevelet 1501. január 15-én írta át a konvent.23 Kis Péter tehát hosszú ideje hűségesen szolgálta a Pongráczokat, és mint bizalmi ember érkezett Erdélyből — a származását jelölő Tordai előnév utal erre — urai alföldi birtokára. Az efféle gyakorlat teljesen természetes volt a középkorban. Miután például Corvin János megkapta a gyulai uradalmat, szlavóniai szervitorait helyezte a gyulai tisztségekbe. A külországokból érkező urak is hozták magukkal bizalmi embereiket, amint ezt Brankovics György és a Jaksicsok tették. Megtartotta-e Kis Péter mindszenti birtokát, hiszen ura az adományozás után nem sokkal meghalt, nem tudjuk. Azt sem, hogy voltak-e utódai, és a család a földesúrvál- tás után Szabadkán maradt-e. Mindenesetre 1519 körül és 1519-ben mint szabadkai sáfár feltűnt egy Kis János; 1528-ban ugyanis Szabadkának nevezve, aki talán Péter fia volt, és Török Bálint, Szabadka későbbi ura szolgálatában állt. Mint gesztesi várnagy kapott Veszprém vármegyei birtokot. Később Somogy vármegyében nemesi kúriához is jutott. Maga Székesfehérváron mint polgár élt. 1542-ben már néhainak mondták. A család továbbra is a Török família szolgálatában maradt. Szabadkai Kis Ambrus, a fiú, aki pályáját apjához hasonlóan ugyancsak a katonai pályán kezdte, részt vett többek között Győr feldúlásában, urának elfogatása után pedig a kiszabadítására irányuló tervek megvalósításában. Utóbb a két Török fiú, János és Ferenc szolgálatában is tevékenykedett. 1555-ben Erdélyben tűnt fel.24 Az uradalom életéről a továbbiakban két peres ügy kapcsán értesülünk. 1497-ben Váradi Péter kalocsai érsek levelében értesítette Lukács szabadkai plébánost, hogy az interdictumot, a szentségek kiszolgáltatásának átmeneti megvonását, amellyel a rájuk kirótt egyházi tized fizetésének megtagadása miatt sújtotta a parókiájához tartozókat, a király akaratának megfelelően felfüggeszti, és Pongrácz Mátyással a tized fizetése felől egyezkedni fog. Ám ha a megállapodásuk után a következő Szent György-napig a tizedet nem fizetik ki, az interdictumoX a megnevezett nap után ismét érvénybe lépteti.25 A jobbágy sorból származó, majd tehetsége révén a papi pályán egyre magasabb méltóságokba jutó érsek Mátyás királynak egy ideig kegyence volt, majd ura börtön- büntetést mért rá, és csak halála után nyílt meg tömlöcének ajtaja. Szabadítójához, Corvin Jánoshoz annak haláláig hű maradt. Mindez azonban nem akadályozta meg abban, hogy az általa jogosnak ítélt adó behajtására a lelki kényszerítő eszközök egyik leghatásosabbikát ne vegye igénybe. Mivel a középkori ember a keresztény egyház által hirdetett eszmék jegyében és a nekik megfelelő normák szerint élt, nagy csapást jelentett — így a korabeli szabadkaiak számára is — a vallásgyakorlás lehetőségének a kizárása. Hogy miként állapodott meg Péter érsek Pongrácz Mátyással, az nem ismeretes, ám hogy a megállapodás létrejött közöttük, azt az ügy további folytatásáról szóló oklevelek hiánya bizonyítja. Az oklevélből viszont kiderül: bár keletkezésének idejében Szabadka Csongrád megyéhez tartozott, az egyházi igazgatás tekintetében nem történt 23 Jakó Zsigmondi A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei 1289-1556. Budapest, 1990. 3036, 3051, 3076, 3169. sz. 24 Bessenyei 1994. xxx. p. 25 Iványi II. Oklevéltár 5. sz. 306
