Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN
változás, és a bácsiból nem került át a csongrádi főesperességbe, amely utóbbinak területét a korábbi Csongrád megye területe képezte.26 Az egyházi igazgatás állapota tehát esetünkben is, mint annyi más alkalommal, az archaikusabb igazgatási állapotokat tükrözi. A hatalmaskodás kisebb és nagyobb formái egyaránt hozzátartoztak a középkori élet mindennapjaihoz. Bár szigorúan büntették őket, különösen a nagyobb hatalmaskodás öt fő esetét: a nemes ember birtokának pusztítását, elfoglalását és a házára törést, továbbá a nemes ember elfogását, megverését, megsebesítését és megölését, mégsem lehetett gátat szabni az efféle bűnös cselekedeteknek.27 Hatalmaskodásként ítélte meg a középkori jog az alábbi eseteket is, amelyeket Pongrácz Mátyás szabadkai várnagyai követtek el a madarasi jobbágyok közreműködésével, akiknek tetteiért uruk felelt. Ugyanis II. Ulászló király előtt panaszt tett Várdai (Warada-i) Miklós amiatt, hogy a madarasi jobbágyok a szabadkai várnagyok, Byllye Péter és Ethelei Ambrus vezetésével 111-en (az oklevél a neveket is felsorolja) az ő Katymár nevű birtokára mentek, és onnan a földbér és más tartozások lefizetése nélkül minden vagyonával együtt magukkal vitték Vitéz (Wythez) Istvánt és feleségét, illetve Katymáron lakó más jobbágy asszonyokat bántalmaztak és sértegettek. A király 1498. november 15-én kiadott parancsára Bodrog megye az ügyet kivizsgálta, a panaszos állításait igaznak találta, és arról jelentést tett a királynak.28 Az oklevél leírásában a korszakban előforduló mindennapos eset, egy jobbágyszöktetés történetének elbeszélését olvashatjuk. Vitéz István távozása minden bizonnyal nem saját akarata ellenére történt, hiszen az uradalomban nyilván jobb körülmények közé került. Nem őt bántalmazták az érte jövők, hanem azokat, akik az ügy ellen foglaltak állást: az ott maradókat. Várdait feltehetően kár érte jobbágyának elszöktetésével, ezért indított pert a király előtt. Még 1499-ben a Várdaiak, Aladár és Miklós újabb panasszal éltek. Más ügyeik mellett panaszt tettek a nádornál amiatt, hogy Hatházi (Hathaz-i) Porkoláb László és a már említett Kis (Paruus) Péter szabadkai várnagyok — az előbbi oklevél keletkezése óta tehát változás következett be a vármegyei tisztségben — hét, név szerint említett madarasi jobbággyal fegyveresen rátámadtak mátyusházi (Mathyushaza) jobbágyokra: Kis Albertre, Csont Benedekre és Gerebőci Györgyre, a legelőről pedig valamennyi jószágukat és ménesbeli lovukat Madaras mezővárosba hajtották. A megye, miután Sáfár Péter szolgabíró az ügyet kivizsgálta, a panaszt jogosnak és valósnak találta.29 Az állatok elhajtása gyakori esetnek bizonyult korunkban, akárcsak a korábbi és a későbbi időkben is. A szarvasmarha és a ló nagy értéket jelentett; az itáliai és németországi piacokra lábon hajtották fel őket. A kereskedők nagy haszonnal értékesítették, a haszonból pedig a vidék lakossága is részesült, ami előre lendítette az egész Alföld és 26 A vármegyék és az érsekség középkori történetére lásd Kristó Gyula: A vármegyék kialakulása Magyarországon. Budapest, 1988. 442-456. p. 27 Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Budapest, 1946. 384. p. 28 Dl. 88 830. 29 Dl. 88 840. 307
