Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN
ben megválasztott 12 esküdttel törvénykezett. Kíséretében részt vett az alnádor, két jegyző, a fehérvári káptalan embere mint hiteleshelyi megbízott, a hordozható kápolna káplánja és a király ügyvédje, aki arra ügyelt, hogy birtokperek esetén a király jogait ne érje sérelem. A gyűlés lebonyolításának költségeit a megye fedezte.4 Mivel Bodrog megye középkori története során hosszú ideig a macsói bán joghatósága alá tartozott, a nádor helyett ő ítélkezett. E tény azt is mutatja, hogy bár Szabadka területileg a Kunság része volt, mégsem tartozott oda, a király a vármegye hatáskörébe rendelte.5 Ha a Kunság része lett volna, akkor ugyanis a nádor törvénykezése alá tartozott volna. Az oklevélben azonban nemcsak Ágoston, a tolvaj szerepel, hanem ura is, Pákái László fia András, aki nevét a Bodrog megyei településtől, Pákától vette (területe ma helynév Bezdán határában), amely a család ősi birtoka lehetett. Az adatokból arra következtethetnénk, hogy ha Pákái Andrásnak Szabadkán jobbágya van, akkor maga Szabadka pedig a Pakaiak birtoka. Mégsem így áll a dolog. Zsigmond király ugyanis 1428. október 26-án megparancsolta a kalocsai káptalannak, hogy hivatalos tanúként legyen jelen, amikor a szabadkaiak visszaadják Töttös László fia Szentgyörgyön és Mátyusházán, valamint Katymá- ron és Pataián lakó jobbágyainak elhajtott nyájait, aprójószágait és egyéb elvitt dolgait. A hatalmaskodási ügyben Kátai Mihálynak, a jászok és kunok bírójának, valamint testvérének és officiálisaiknak is szerepe lehetett, mert a király parancsát hozzájuk és a szabadkaiakhoz intézte. December 13-án, amikor a káptalan kiküldöttje, Bálint karpap Szabadkára ment, sem a Kátaiak, sem officiálisaik nem jelentek meg, a szabadkaiak pedig úgy nyilatkoztak, hogy egyáltalán nem adják vissza az elvitt jószágokat, sőt még többet elvisznek Töttös László birtokairól, amint ez a káptalan december 17-én kiadott okleveléből kiderül.6 1429. szeptember 5-én kelt Hédervári Lőrinc királyi lovászmester, a kunok és jászok bírája, valamint Berencsi István királyi pénztárnok, kiküldött bíró oklevele, amelyben jóváhagyják a fogott bírák ítéletét, amely szerint a szabadkai királyi hospesek és lakosok, valamint az óbudai apácák vastoroki (ma: Ostorak puszta) jobbágyai és népei az addig egymásnak okozott károk ügyében egymást feloldják, azokat semmisnek tekintik, kivéve azon elhajtott 25 ökör ügyét, amelyeket Mező Péter, valamint Pándi János, Mihály és Péter, Kátai Mihály officiálisai hajtattak el a vastorokiak legelőiről. Ezeket továbbra is követelhetik. Abban is megegyeztek, ha valamelyik fél az ügyben újabb pert indítana, azt (rosszhiszemű) perlekedőként marasztalják el.7 A két idézett oklevél több részlete is arra enged következtetni, hogy Szabadka a tárgyalt időszakban és nyilván korábban is királyi birtok, majd mezőváros volt. 1428- ban Zsigmond király Töttös László panaszára személyesen intézkedett. Ez még nem jelenti egyértelműen a királyi birtok jelleget, hiszen udvari méltóságok a király személyéhez közvetlenül is fordulhattak ügyeikkel. Még arra is lehet magyarázatot találni, 4 Uo. 73-75. p.; Korai magyar történeti lexikon (9-14. század). Főszerk.: Kristó Gyula. Szerk.: Engel Pál és Makk Ferenc. Budapest, 1994. 141. p., 473-474. p. 5 Iványi István: Szabadka szabad királyi város története I. Szabadka, 1886. (Továbbiakban: Iványi I.) 37. p. 6 Zichy VIII. 267. sz. Magyar fordítása: Kapocs-Kőhegyi 1983. 132-134. p., 7. sz. 7 Iványi István: Szabadka szabad királyi város története II. Szabadka, 1892. (Továbbiakban: Iványi II.) Oklevéltár 1. sz. 302
