Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN
rési forrás, például kút (Budakuta, Tavankút) biztosította. E két utóbbi település-típus lakói lehettek azok, akiknek vándorlását László és Kálmán királyok megtiltották.18 Szabadka területéről, mint nagyon sok alföldi településről és környékéről, ebből az időszakból nem maradt ránk semmiféle írásos dokumentum. Egyrészt azért, mert a 13. század második felében kezdett fellendülni az írásbeliség Magyarországon, másrészt pedig, mert a török hódoltság korában elsősorban a kisebb birtokosok oklevelei pusztultak el. Mivel az Alföld nem tartozott az ország fejlett régiói közé, eleve kevesebb területére vonatkozó oklevél keletkezett; pusztulásuk azt jelenti, hogy a kutatásnak nélkülük kell következtetésre jutnia. A régészet eredményeivel, településtörténeti analógiák segítségével szükséges tájékozódni. Az eltűnt dokumentumok adatai azonban pótolhatatlanok. Szabadka középkori területének domborzati viszonyait alapvetően a Palicsi-tó elhelyezkedése határozta meg. A tó vízgyűjtő területe a tőle északra lévő homokos vidék, amelynek vizei észak-déli irányú sekély mélyedésekben, völgyekben és a felszín alatt haladnak máig is a tó felé. E vízlevezetők Radanovácon, a Kertvárosban és Szabadkán (Mlaka és Vucsidol) ma is láthatók. A vízjárta vidék, amely inkább az ártéri területek mint a mezőségi vidék képét mutatta, alapvetően meghatározta a letelepedés feltételeit. A korabeli lakosok a vízivilágból kiemelkedő hátakat ülték meg, és építették fel házaikat. Az egyes telepek azután a feltöltések következtében lassan közeledtek egymáshoz, majd összenőttek. Nem pusztán szabadkai jelenség ez, a környező folyó vagy víz menti települések: Szeged, Makó, Hódmezővásárhely esetében hasonló helyzet volt tapasztalható. A korai középkorból, amely hozzávetőlegesen az Árpád-kornak felel meg a Kárpát-medencében, Szabadkáról és környékéről mindössze egy, ám nem teljesen bizonyítható adat maradt ránk, ezért a település-hálózat képét, és benne városunk elődjének helyzetét régészeti adatok alapján tudjuk csak megrajzolni azon szerencse folytán, hogy a legtöbb alföldi településtől eltérően jelentős mennyiségű adatot tártak fel területéről az említett korszakból. A mai város elődjének központja a ferencesek temploma tájékán, két mocsaras hely között volt, ahol 1960-ban, a Munkásotthon alapozásakor, egymás előtt elhelyezkedő rétegekben különböző korokban létezett településekre utaló reliquiákat találtak. A legalsó rétegben 11-12. századi cserépdarabokra bukkantak, amelyek ezen időszakban fennállt településre utalnak. Ugyancsak 11-12. századi nyomokra leltek a közkórház mellett és Radanovácon, de 13. századinál nem lehet későbbi a Tűkön és a Majsai szőlőkben feltárt lelet sem.19 A Palicsi-tó nyugati ágának, amely Szabadkától délre esik, déli oldalán húzódó magaslaton a Szekeres László által Sándor néven azonosított, ugyancsak Árpád-kori település állt. Lipszky térképén (1804) e helyen, a Kameniti-háton, régi templom romjai vannak feltüntetve. E romok kövei ugyanazon sorsra jutottak, mint annyi más, a török időket túlélő pusztatemplom falmaradványai: a környéken házaikat, tanyáikat felépítő lakosok széthordták és beépítették őket új otthonuk falaiba. A romok feltétele18 Minderre lásd: Blazovich László: A Körös-Tisza-Maros-köz középkori településrendje. = Délalföldi évszázadok 1. Békéscsaba, Szeged, 1985. 44-51. p. Az adatokat Szekeres László már idézett, a témára vonatkozóan összefoglaló jellegű munkájából vettük. Szekeres László 1983. 49. p. 19 Szekeres László 1983. 66. p. 282
