Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN
Gajgonya, Gorzsa, Kanizsa, Morotva, Rakonca elnevezések. Törökös nyelvek használatára utalnak a Baks, Buzgán, Szatymaz, Tere, Velez, Zsombor helynevek, míg az egykori bolgár jelenlétet a Nándor-tó és Nándor-füzes őrizték meg.14 Nem sokat tudunk a régióban megtelepült nemzetségekről. Györffy György a Bo- tond névnek személynévi előfordulásából a Botond nemzetség jelenlétére következtetett. A Haraszt más néven Sebestyén nem birtokai részint a Tisza mellett (Felső-Ador- ján), részint a Duna völgyében (Tárnokmonostora) feküdtek. Az említett helyeken családi monostoraik, a kor szokása szerint egyúttal temetkező helyeik álltak. A Haraszt nemzetség tagjai 1237-ben bukkantak fel a Tisza-parti Kanizsa-Szatmár birtokperben. E nemzetségből származtatja Györffy György a Lekcsei Sulyok és Baracskai családot. Hogy miféle kapcsolatban álltak később az oklevelekben15 felbukkanó nemzetségek a honfoglalás koriakkal, az ma már nem dönthető el. A nomád népek letelepedéseinek évezredes útján az utolsó állomásokat járó magyarságnak már nem kellett hosszú idő a földművelő életforma kialakításához. A honfoglalók társadalmában feltehetően a nomád pásztorok lehettek túlsúlyban, illetve ők voltak a hangsúlyosabb elem a földművelőkkel szemben. A kétféle életformát (mező- gazdaság, szilaj állattartás) folytató családok számára is ez lehetett a rokonszenvesebb. Az új hazába érkező magyarság azonban az itt talált, jobbára földművelést folytató népesség és a kalandozások (az országhatárokon kívülre vezetett zsákmányszerző hadjáratok) során elfogott és magukkal hurcolt, majd letelepített földművelő keresztény rabszolgák közé beékelődve kellett éljen, amely meggyorsította a gazdasági és a társadalmi átalakulás folyamatát. A honfoglalók a téli és nyári szállások használatát hozták magukkal. Az előbbieknek folyó vagy állóvizek mellett létesített állandó telepeik voltak, amelyek többnyire a későbbi falvak elődeit képezték, az utóbbiakra pedig az ideiglenesség volt jellemző, csak addig használták őket, amíg a körülöttük lévő területet a pásztor az állataival lelegeltette. Előfordulhatott, hogy rendszeresen vissza-visszatértek e helyekre a pásztorok jószágaikkal.16 A feudális állam és társadalom kialakulása során létrejött az annak megfelelő települési struktúra is. A 13-14. században Észak-Bácska területén sajátosan az Alföld löszvidékére jellemző településszerkezet alakult ki. A folyók, patakok, erek, tavak és egyéb állandó vizek mellett az őslakosság földműves telepeiből és a megerősödő téli szállások nagyobb részéből jöttek létre az állandó földműves lakosságú falvak, amint ezt Szekeres László kimutatta.17 A települések sora jól látszik a Tisza és a beletorkolló Körös-, Csík- és Bács-erek mentén. E falvak mellett több ideiglenes jellegű, laza szerkezetű település is létrejött, amelyeken elsősorban állattartók éltek. Létük korántsem volt olyan hosszú életű, mint az előbb említett társaiké. Az ideiglenes szállásszerű telepek jelenlétével is számolnunk kell, amelyeket a régészeti kutatás az észak-bácskaiakhoz hasonló domborzati területeken már feltárt. E szállások közül nem egy a vizektől távolabb helyezkedett el. Létrejöttüknek alapvető feltételét valamilyen másféle víznye14 TF. I. 696. p.; SZT. 1. 229-232. p. A vonatkozó részt Szegfű László írta. 15 TF. I. 697. p. Lásd még: Karácsonyi JÁNOS: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. I. Budapest, 1900. 273. p., II. Budapest, 1901. 140. p. 16 Maksay Ferenc: A magyar falu középkori településrendje. Budapest, 1971.; Szabó István: A falurendszer kialakulása Magyarországon (X-XV. század). Budapest, 1971. 17 Szekeres László 1983. térkép. 281
