Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)

II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN

A Szepesség területén az adásvételek esetében nem találunk a fent leírtakhoz képest eltérést, az öröklés tekintetében azonban igen. Amint a Zipser Willkür vonatkozó artikulusaiból kiderül, és ezt bizonyítják a fellelt esetek, az örökhagyó után maradt ingóság és ingatlan fele részét a túlélő házastárs kapta, a másik felét pedig a gyerekek nemre való megkülönböztetés nélkül. Gyermektelen házasság esetén a fele vagyont a túlélő házastárs megtarthatta, a másik fele azonban az örökhagyó rokonainak jutott.11 Amint a következőkben látni fogjuk, a földesúri városokban és mezővárosokban, mivel azokban jobbágyok éltek, a helyzet másképpen alakult.

Az alábbiakban az elemzésünk tárgyát képező három város: Szeged, Gyula és Debrecen magánjogi viszonyait tekintve elsőként Szegedet vesszük vizsgálatunk alá. Éppen azért, mert bár rendkívül csekély forrás maradt fenn a magánjog tekintetében középkori történetéből, azonban mivel királyi szabad város volt,12 polgárainak magánjogi viszonyai a fentiekben leírtakhoz hasonlítottak. A szegedi vagy szegedi illetőségű személyek ingatlan ügyleteit teljes pontossággal azért sem ítélhetjük meg, mert nem egyszer nemesi környezetben játszódnak le, mint az 1454. június 23-án bekövetkezett adásvétel, amikor Thar-i Ruppert fia György (egregius) rokonai nevében is eladta Szurdokpüspöki nevű Heves megyei birtokát Szegedi (talán sajószögedi) Báthori Miklósnak, fiainak, valamint leányainak 200 arany forintért.13

Több adat maradt fenn a zálogosítások történetéből. 1368-ban Szeged tanácsa előtt Tamás mester visszaadta azt a szőlőt Karun-i (ma Karlóca) Bertalan ispán fia Péter papnak, amelyet 100 forintért kötött le neki, mivel a száz forintot már busásan kivette belőle, és nem akar az uzsora bűnébe esni.14 Sárszegi István 1520. december 4-én zálogosította el szegedi kőházát, azaz téglaházát, amely egykor Szilágyi László szegedi örökös főbíróé volt, Beke Ferenc pesti polgárnak 1000 forintért. A pénz nagyságát érzékelhetjük abból, hogy ekkor az államkincstár éves bevétele 60000 forintot tett ki. Az ügylet Sárszeginek Budán az Olasz utcában lévő házában jött létre. A polgár és egyúttal nemes, királyi sókamarás Sárszegi István a szegedi polgár-nemesek leggazdagabbjai közé tartozott.15

Az örökösödéssel kapcsolatosan fennmaradt dokumentumok azt mutatják, hogy a végrendeleti örökösödés — mint említettük — a törvényes mentén haladt, továbbá hogy a nemesek városokban lévő ingó és ingatlan vagyonukról nem egy esetben polgárként rendelkeztek.

Sajátosan nemesi-polgári környezetbe kerülünk Szegedi István deáknak, az Alsó- Részek sókamara ispánjának 1468. december 26-án az egri káptalan előtt tett végrendeletével, amelyben minden ingó és ingatlan vagyonát apósának, Szentmihályi Jánosnak, valamint apósa feleségének, Katalinnak, továbbá gyermekeinek: Ilona leányának

11 Blazovich László: A szász tükör és a Szepesség joga. In: Eike von Repgow: A Szász tükör. Közreadja: Blazovich László-Schmidt József. Szeged, 2005. 53-58. p.

12 Kubinyi András 2006. 58-60. p.

13 Érszegi Géza: Adatok Szeged középkori történetéhez. In: Tanulmányok Csongrád megye történetéből VI. Szeged, 1982. 39. sz.; Kulcsár Péter: Az egységes város (kb. 1440-1498) In: Szeged története 1. A kezdetektől 1686-ig. Szerk.: Kristó Gyula. Szeged, 1983. 459. p.

14 Érszegi Géza 1982. 78. sz.

15 Érszegi Géza 1982. 111. sz.; Kulcsár Péter 1983. 459. p.

255