Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN
és Mihály fiának, a szabad művészetek mesterének hagyományozta.16 Az örökhagyó 1469 augusztusában még élt, mert 29-én Ernuszt János István deák szegedi sókamarásnak adott utasítást.17 Feltételezzük, hogy a két István deák ugyanaz a személy. Esetünkben, bár nemesről van szó (nobilis tanquam egregius), az örökítés módja mégis polgári jellegű. Nem pusztán azért, mert az örökhagyó nemek szerinti különbségtétel nélkül hagyatkozott, hanem azért is, mert a vagyon egy részét apósának és anyósának, a felmenőknek hagyta, valamely általunk nem ismert, a vagyona körében korábban bekövetkezett jogügylet miatt. Hogy Szegedi István diák nemesként városi polgár módjára végrendelkezett, azt a fentiek mellett bizonyítja az, hogy az oklevél Egervári László tárnokmester 1494. február 13-i átírásában maradt fenn. 1512. május 26-án Vajda Miklós szalánkeméni lakos a budai káptalan előtt megerősített végrendeletében fiára, Demeter diákra hagyta minden vagyonát: szalánkeméni és szegedi házát az összes, bárhol található szőlejét és birtokát, valamint ékszereit és ezüsttárgyait.18 Az oklevélből kiderül, hogy Vajda Miklósnak más örököse nincs, csak a fia, aki gyermekkora óta segítette őt és támogatta, valamint a királynak nyújtott szolgálatai fejében apjának nemességet szerzett. Vajon miért készített végrendeletet a szalánkeméni bortermelő, ha a törvényes öröklés szabályai szerint is fiának jutott volna vagyona? Több ok lehetséges. Az eredendően polgári származású férfiú így kizárta feleségét, ha nem élt már, akkor annak rokonait az örökségből, akik felesége, mint polgárlány külön vagyona egy részének megszerzése érdekében keresettel élhettek volna. Vagy azért tette, hogy kinyilvánítsa: nem csupán ősi, hanem szerzett vagyonának is fia a teljes örököse. A végrendelet utal a bortermelésben és -kereskedelemben érdekelt gazdag polgárok kiemelkedően jó vagyoni helyzetére. Mint a végrendeletből kitűnik, nemcsak a szegedieknek és pestieknek lehettek birtokaik és házaik a Szerémségben, hanem a szerémségieknek is Szegeden, valamint Pesten. Továbbá az ingatlanok mellett értékes vagyontárgyakkal rendelkeztek, és végül a nemességet is elnyerhették, mint azt tette Vajda Demeter diák (litteratus), aki talán éppen a királyság egyik központi hivatalában dolgozott. A középkorban, akár hűbéres, akár rendi korszakát vesszük vizsgálat alá, a nemes, a polgár és a jobbágy más-más tulajdonlási-birtoklási formák és szabályok között élt. Amint láttuk, e tekintetben a szegedi polgárok a tárnoki, azaz szabad királyi városok polgáraiéhoz hasonló, talán azonos magánjogi viszonyok között éltek, jóllehet településük a királyi szabad városok közé volt sorolható talán személynöki városként.19 Egészen másképpen alakult Gyula város és jobbágy státusú parasztpolgárainak a helyzete. Bár lakóinak adásvételeiről és öröklési viszonyairól nem maradt fenn városkönyvi bejegyzés, mert az elveszett, vagy oklevél, más forrásokból mindez mégis jól követhető a 15. század végétől a 16. század második harmadáig terjedő időben. A gyulai uradalomnak, beleértve Gyula városát is, 1525-ben 700 telkes, 317 szabad menetelű újonnan érkezett, továbbá a negyven oláh jobbágya volt, az utóbbiakat 16 Uo. 59. sz. 17 Uo. 62. sz. 18 Uo. 93. sz. 19 Kubinyi András 2006. 59. p. 256
