Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN
földterület az uradalomhoz tartozik. A bérleti szerződést — az artikulus szerint — évenként megújították. Az úr védelmezi is a jobbágyait tisztségviselőinek túlkapásaival szemben, ami nemcsak a bírságok szedésében való visszaélések tiltásában nyilvánul meg, hanem más esetben is. Ha az ispánok a szolgálati helyükről másik faluba szándékoznak menni, akkor hagyják a falujukban a lovaikat — mondja az artikulus —, és kényszerítsék a jobbágyokat, hogy őket saját kocsijukon vigyék. Ha azonban az úr ügyeiben távolabbra kívánnak menni, akkor a hosszabb útra saját lovaikkal utazzanak. Az artikulusban a fogattal teljesített robot jelenik meg előttünk a későbbiekhez képest szelídebb formájában. Amint más forrásból9 ugyancsak kiderül: Izsákon, Szélhalmon, Szerheten és Tur- gonyban olyan jobbágyok éltek, akik a vár körüli és várban végzett munkálatok elvégzésével teljesítették kötelezettségeiket. Szabadulni kívántak tőle. A rájuk vonatkozó artikulus azonban ezt nem tette lehetővé. Az úr elismerte, hogy a várnak nyújtott szolgálat sok teherrel jár, mégsem látott lehetőséget arra, hogy a cenzust fizető jobbágyai közé engedje a fenti munkára kötelezett ötvenöt szabadot, akiknek a jogi és gazdasági helyzete sokkal több megkötöttséggel járt, mint a telkeik használata után cenzust fizető társaiké. A telkes jobbágyokra nézve az adókról is rendelkezik a szabályzat, amely utal a királyi adóra, hadiadóra, a subsidiumra, a rendkívüli hadiadóra és egyéb más adókra. A földesúri adót pedig hiánytalanul kötelesek megküldeni a földesúrnak. Az illető arti- kulusból kiderül, hogy az uradalom tisztségviselői az adók összegyűjtésében, összesítésében és az őrgrófhoz küldésében meghatározó szerepet játszottak. Mint ismeretes, az erdők földesúri kézben és kezelésben voltak, azonban a jobbágyok rendelkeztek a faizás, az erdőbeli tűzi- vagy épületfa-kitermelés jogával, amiről vidékünkre nézve már egy 1337-ből származó oklevél tájékoztat, amikor kifejti, hogy a Csanád nemzetség mezőn élő jobbágyai a Maros mellett lévő ládányi erdőből épületfát csak a makói, szentlőrinci és kisfaludi bírák engedélyével vághattak ki.10 Hasonlóképpen védi az urasági erdőket a szabályrendelet. Mindenekelőtt takarékosságra és az értékes faanyag óvására inti a felhasználókat, valamint a tarvágás elkerülésére. A jobbágyok fakitermelésének ellenőrzését, éppen úgy, mint a Csanád nemzetség tagjai, az őrgróf is a tisztségviselők, jelesül a várnagyok, az udvarbíró, illetve a városbíró hatáskörébe utalja. Az erdőőrökkel két artikulus is foglalkozik, mivel helyzetükben változás állt be. Az előző állapotra utal az egyik artikulus, amely szerint a rendtartás kiadásáig csak őrzési feladatokat láttak el az erdők mellett és a várban, amely körébe tartozott az uradalomban tenyésztett és vásárolt nagyállatok (szarvasmarha, ló) Szlavóniába és Budára hajtása, ami az uradalom távolsági kereskedelembe kapcsolódására utal. Az erdőőrökkel és végzett munkájukkal valami gond lehetett, mert az említett artikulus és a másik velük foglalkozó egyaránt arról szól a továbbiakban, hogy eddigi munkájukból váltsák le őket, kerüljenek a cenzust fizető jobbágyok körébe, és eddig ellátott feladataik végzésére az őrgróf állítson őröket, és fizesse meg őket. 9 Karácsonyi János: Békés vármegye története II. Gyula, 1896. 171-172., 300., 320-321., 331. p. 10 Nagy Imre (szerk.): Anjou-kori oklevéltár. Codex diplomaticus Hungaricus Andegavensis III. (1333-1339). Budapest, 1883. 368. p. 226
