Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)

II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN

Az erdőőrökkel foglalkozó szabályokkal már el is érkeztünk azon pontokhoz, amelyek az uradalom gazdálkodásáról, a majorkodásról szólnak. Az új udvarbírónak általános kötelezettségeihez tartozott, hogy törekednie kellett a földek korábbinál nagyobb hasznosítására, intenzívebb művelésére és a szántóföldek bevetésére, továbbá a jószágtartás növelését is előírta az úr. Tartsanak jószágot — mondja az artikulus —, és ne vásároljanak. Itt nyilvánvalóan az udvari szolgák ellátására gondol, akik bérüket részben természetbeni juttatásban, élelmiszerben kapták, továbbá az állatok áruba bocsátására, amelyből az uradalomnak bevétele származott. E tekintetben gyakorlati példát említ. Az udvarbíró évenként vásároljon borjakat, amelyeket neveljenek fel, mert belőlük haszon származik.

Jó gazda módjára gondoskodik az allódium és a vár állandó javításáról. Az utóbbi munkálatot a 16 ágyús katona feladataként jelölte ki. A romos falakat javítsák és erősítsék, mondja a szabály. A várban az úr részére mindig kocsit kellett készenlétben tartani, amelyet bármikor igénybe vehetett, továbbá egy évre való élelmiszert voltak kötelesek begyűjteni a vár személyzete és a katonaság számára. A várban tartottak konyhát, amint egy másik forrásból kiderül,11 ahol a várbeliek számára főztek.

Brandenburgi György által Gyula vára és az uradalom számára kiadott rendtartás — mint írásunk elején említettük — két, jól elkülöníthető részből áll, azonban a két egységen belüli, tíz, illetve a záradékkal együtt 24 artikulus tematikus elrendezéséről, az egyes szabályok egymásutánjának belső logikai rendjéről nem beszélhetünk. Asszociatív, gondolattársításos módon követik egymást éppen úgy, mint a középkori jogkönyvek, a Szász és a Sváb tükör vagy a Budai jogkönyv s más jogkönyvek egyes arti- kulusai.

A szabályrendelet összeállítása noha gondolattársításos módszerrel készült, belőle azonban kigyűjthetők a várban és az uradalomban élőkre vonatkozó szabályok. Az uradalomban élő népesség közelről sem volt egynemű. A várnagyok, az udvarbíró, az írnokok, a revizor, az ispánok, a főszakács, a pincemester, a majoros gazda és a katonák a szolgálati jog szerint éltek. A főtisztviselők az úr, a többiek a várnagyok kezébe tették le az esküt. Az előbbiekre a szolgálati jog (Dienstrechtf2 vonatkozott. Feladataikat szolgálati szabályzatuk rögzítette. Kötelezettségükből néhányat rögzít a szabályrendelet. Szolgálataik fejében természetbeni és pénzbeli juttatást kaptak. E réteg tagjai nemesek és jobbágyrendűek egyaránt lehettek. Az utóbbiak számára vagyont gyűjtve vagy kiemelkedő katonai szolgálatot teljesítve megnyílt a nemességbe emelkedés útja.

A szolgák és cselédek hada az uradalmi jog (Hofrechtj3 előírásai szerint élt. Rájuk vonatkozó szabályt nem találunk szövegünkben, ám egy 1525. február 2-án készült uradalmi jövedelmi összeírásban14 igen. Eszerint a Szélhalmon, Izsákon, Turgonyban és a Fölszeren lakó jobbágyok kötelességei közé tartozott a vár szükségleteinek ellátására az allódiumon termő gyümölcs és gabona összegyűjtése, a várba, a malomba és onnan vissza a várba szállítása, a kősó szétdörzsölése, a faszállítás és a falrakás, a vár

11 GYO 133. p., 148. szám.

12 Scheyhing, R.: Dienstadel. In: Handwörterbuch zur deutschen Rechtsgeschichte. (A továbbiakban: HRG.) Hrsg.: Adalbert Erler und Ekkehard Kaufmann, mitbegründet von Wolfgang Stammler. I. Erich Schmidt Verlag, Berlin, 1971. 736-738. hasáb.

13 D. Werkmüller: Hofrecht. In: HRG II. Berlin, 1978. 213-215. hasáb.

14 GYO 89. p., 119. szám.

227