Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)

I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK

Ezek után vessünk egy pillantást arra, milyen viszony áll fenn a Tripartitum, illetve szabályai és a Károly Róbert-kor általunk kiválasztott éveiből gyűjtött okleveles adatok között. Mint ismeretes, Werbőczy a leánynegyed pénzbeli megváltását hangsúlyozza, ugyanakkor lehetővé teszi a birtokkal adott elégtételt is. Kötelezően azon esetben, amikor nemes leány testvéreinek és vérrokonainak beleegyezésével szükségből nemtelenhez megy férjhez, más esetekben viszont a leánynegyedként kiadott birtokot a fiág visszaválthatja.55 Az általunk kigyűjtött 17 oklevél közül nézzük azokat, amelyekben leírt elvi állásfoglalások a Hármaskönyv szabályait erősítik.

1324. február 2-án kiadott oklevelében a király, valójában a király nevében az országbíró, megállapítja: „bár az ország szokása szerint a leánynegyedet nemcsak birtokban, hanem pénzben is ki lehet adni, mégis vannak, akik birtokban követelik a szülőktől a leány negyedet, ezért megparancsolja Szepes megye minden rangú és állapotú lakosának, hogy azok a szülők, akik a leánynegyedet pénzben meg akarják váltani, megválthassák, és ezt a megváltást az ország régi szokása szerint megtartani parancsolja.”56 Oklevelünkből egyrészt kiderül, hogy ezen időszakban erősen élt még a korábbi szokásjogi hagyomány, amely szerint a leány negyedet birtokban lehetett kérni, másrészt a királyi udvar a pénzben megváltás elsődlegessége mellett foglalt állást. Tehát a 14. század első harmadában már elindult az a folyamat, amelyet a Hármaskönyv rögzített.

Hogy mennyire tovább élt a leánynegyed birtokban megváltásának módja, Pál országbíró 1335. évi okleveleiből is kiderül, amelyek szerint Eymuch fia Simon özvegye, Ilona hozományát, valamint leányai: Bagych és Bogur a leánynegyedüket birtokban követelték, ugyanakkor Mihály fia Gergely, Ilona asszony unokaöccse a nőrokonait pénzben kívánta kifizetni. Az országbírónak a jogvitában hozott ítélete szerint Ilona asszony részére hitbére és jegyajándéka, valamint leányai leánynegyede fejében 28,5 márka fizetését írta elő, ugyanakkor a nemes asszonyoknak le kellett mondaniuk birtokigényükről.57 Pál országbíró tehát az udvarban elfogadott szokásjogi norma szerint ítélt.

Tamás mester, az erdélyi egyház őrkanonokja, a püspök általános helynöke pedig 1340. július 1-én kiadott oklevelében kijelenti, hogy az ország szokása szerint a leánynegyedet nem birtokban, hanem pénzben kell kiadni. Ennek ellenére Sumbur fia Petheu édestestvérének, Ilonának a leánynegyedét birtokban adta ki.58 1325-ből és 1329-ből két olyan jogesetet is tartalmaz gyűjtésünk, amelyben leánynegyedként földet adtak, és az ország szokása szerint kikötötték annak későbbi megváltási lehetőségét.59 E megoldás ellenkezőjére bizonyítottan akad példa, ugyanis a kői káptalan 1329. július 1-jén kiadott oklevelében arról tudósít, hogy a Bodrog megyei szentgyörgyi Ilbow fia Lőrinc leányai: Azzouth és Nigia az őket minden birtokból megillető már megkapott leánynegyedüket 50 márkáért eladták Nagy Péter fiának, Petheu-nak.60

Sajátosan alakult 1337 júliusában Edus Barcha-i nemes leányai: a nemtelenekhez férjhez ment Pethenye és Geressine leánynegyedének sorsa. Testvérük: Edus fia András, valamint másik testvérük: Edus fia Egyed fiai: Demeter és Márton a leánynegyed

55 HK I. 29. 6-9. 88-89. sz.

56 Anj. okit. VIII. (1324) 48. sz.

57 Anj. okit. XIX. (1335) 325. 360. 465. 467. 478. 522. sz.

58 Anj. okit. XXIV. (1340) 419. sz.

59 Anj. okit. IX. (1325) 22. sz., XIII. (1329) 127. sz.

60 Anj. okit. XXIII. (1339) 388. sz.

205