Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK
A fentiekben leírt szabadságot a városok általában nem egyszerre, egy kiváltság- levélben kapták meg, miként ezt Fügedi Erik alapos, máig méltán idézett tanulmányában leírta.65 Fügedi a gazdasági kiváltságok címszó alatt tárgyalja e jelenséget, és Kassa példáján részletesen bemutatja a fejlődés folyamatát.66 A királyok, úgy tűnik, a polgárok számára a dologi kötöttséget nehezebben engedték el, mint a személyieket akár a közösség, akár a közösség egyes tagjai számára. Annak a városnak a polgárai, akik megszerezték a tulajdonuk feletti rendelkezés szabadságát, ott e jog az örökítés során szintén hatályos lett. Ám ismét hangsúlyozzuk, hogy az ingatlanforgalmat a város saját érdekeinek megfelelően felügyelte. Sopron város IV. László királytól 1277-ben nyert kiváltságlevele még arról tájékoztat, hogy a városból távozni kívánó az épületeinek eladása és a terragium lefizetése után elhagyhatja a várost, továbbá a polgárok régi szokás szerint minden kepe után 12 bécsi dénárt fizessenek.67 Ez azt bizonyítja, hogy bár megkapták a szabad bíróválasztás és bíráskodás jogát, a városhoz tartozó földekkel nem rendelkezhettek szabadon, tehát a dologi függésük megmaradt, és hosszú út vezetett ennek a jognak az elnyeréséig. [Kis kitérőként megjegyezzük, hogy a földesúr és jobbágy közötti alá- és fölérendeltségi viszonynak is személyi és dologi oldalát ismerjük. A dologi oldal a gazdasági jellegű viszonyból alakult ki, amely során a földesúri birtokból származó jobbágybirtok (telek) használata után a jobbágyok szolgáltatásokkal tartoztak az úrnak, amelyektől szabadulás általában hosszú időt vett igénybe.] A kiváltságokat nem egységesen kapták a városok. Amíg Sopron esetében számos megkötést tett a király, addig a pesti polgároknak már korábban, 1244-ben sokkal nagyobb szabadságokat adott, biztosította a szabad adásvételt és azok számára, akiknek nem voltak utódaik, a szabad örökítés jogát.68 69 E jogban benne foglaltatik az is, hogy a lemenőkkel bírók szintén a földesúrtól, a királytól függetlenül örökíthetnek, ám nem tekinthettek el utódaik jogaitól. A pesti adománylevél mintájára készült Maros (Nagymaros) számára adott kiváltságlevélben ugyancsak olvashatjuk az adásvétel és örökítés szabadságát.*” Kitért erre a korponai hospeseknek 1244-ben és Kaproncának 1356-ban adott privilégiumlevél is.70 A Komárom népének és polgárainak 1331-ben adott szabadságlevél ugyanezt mondja, ám ott megmaradt a telkenkénti fél fertő adó, amelyet dénárokban tartoztak befizetni, és amely a földesúri kötöttséget jelentette.71 A privilégiumlevelekben e tekintetben meglévő különbségeket szemléletesen mutatja a Sárvár és Kőszeg városok számára kiadott két adomány levél. A sárszigeti hospe- sek számára 1328. május 10-én állította ki oklevelét a király, a kőszegieknek pedig 65 Fügedi Erik: Középkori magyar városprivilégiumok. In: Tanulmányok Budapest múltjából XIV. Budapest, 1961. 44. p. 66 Fügedi E.: Középkori magyar városprivilégiumok i. m. 52. p., 57. p. 67 Georgius Fejér: Codex diplomaticus Hungáriáé ecclesiasticus ac civilis I-XI. Budáé, 1829-1844. (a továbbiakban: CDH) V./2. 397.; Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke II. 2-3. 1272— 1290. Szentpétery Imre kéziratának felhasználásával szerk.: Borsa Iván. Budapest, 1961. 2808. sz. 68 CDH IV./l. 326-327. p. 69 CDH VIII./2. 514-517. p. Magyar fordítását készítette Géczi Lajos: Levéltárak-kincstárak. Források Magyarország levéltáraiból (1000-1686). Közreadja: Blazovich László-Érszegi Géza-Turbuly Éva. Budapest-Szeged, 1998. 243-245. p. 70 CDH IV./l. 350-351. p., CDH IX./2. 496-497. p. 71 CDH VIII./3. 532-533. p. 144
