Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK
ugyanezen év június 3-án.72 A sárvári kiváltságlevélről Érszegi Géza megállapította, hogy „szövege minden formulájában azonos a kőszegi polgárok kiváltságlevelével, mindkettő tökéletesen megegyezik az ekkori méltóságnévsorral”.73 A két oklevél között a formai mellett nagy a tartalmi hasonlóság is, azonban adódnak különbségek. A minket érdeklő részek az alábbi módon szólnak: „a közöttük [ti. a városi polgárok között] telket szerző, illetőleg házakat építő külső személy, hogy örökségi jogon birtokolhassa tulajdonát, 12 dénárt tartozzék a bírónak fizetni; s hasonlóképpen, ha valaki eltávozva tőlük házait vagy építményeit el akarná adni vagy elidegeníteni, a bírónak 12 dénárt megfizetve távozhasson csak el összes javaival együtt, mondja a Sárvárnak adott oklevél.”74 A kőszegibe ugyanez a rész az alábbi módon került be: „továbbá, ha bárki közülük a mondott városunkból távozni akarna, összes javaiban és személyében sértetlenül, a jogos földbér megfizetése és a házak eladása után távozhat onnan. Továbbá óhajtjuk, hogy az említett polgárok a gabonaneműekből minden kepe után csak 10 dénárt fizessenek. [...] Mindenekelőtt óhajtjuk, hogy ha a polgárok közül bárki városunkból, ahogy fentebb mondtuk, távozni akarna, dolgaiban és személyében sértetlenül elmehet, eladván házát egy egész ház után 12 dénárt fizessen, az eladott szőlők után, ugyancsak az egészet értve 12 dénárt fizessen, a házak és szőlők után fizetett dénárok a bírói bevételhez tartozzanak.”75 Mindkét oklevélben szerepel a 12 dénár fizetése a bírónak a polgár városból való távozásakor, sőt a sárváriban a telket szerzővel ugyancsak megfizettették az illetéket. Véleményünk szerint e díjat korábban az úr részére tartozott letenni az érkező, illetőleg távozó polgár, amely révén a dominus érvényesítette a dologi kötöttséget. Az illeték átadása a városnak a teljes szabadság felé vezető úton egy lépést jelentett. Ezek az illetékek kétségtelenül nem számítottak be a polgárok által közösen fizetett adóba. A kőszegi oklevélben egyéb archaikus elemekre is bukkanhatunk. A polgár számára távozásakor a terragium, a földbér kifizetését ugyancsak előírta az oklevél, ami a dologi kötöttségből fakadó mintegy bérleti díjat jelentette, sőt a kötöttség korábbi formája, a természetbeni járadék, akárcsak a soproni kiváltságlevélben, ugyancsak feltűnik immáron pénzjáradékként a mindenegyes kepe után fizetett 10 dénár összegében. Mivel a dologi kötöttségek fennmaradtak — nem lepődhetünk meg rajta, mert a jövedelem belőlük származott az úr számára —, úgy véljük, hogy az örökítés során sem rendelkeztek a két város 72 Érszegi Géza: Középkor. In: Sárvár monográfiája. Szerk.: Dr. Horváth Ferenc. Szombathely, 1978. 204-206. p. 18. jegyz.; Anjou-kori oklevéltár (Továbbiakban. AOklt.) XII. 1328. Szerk.: Almási Tibor. 253. sz.; CDH VIII./3. 279-283. p., AOklt. XII. 304. sz. 73 Érszegi G.: Sárvár i. m. 204. p. 18. jegyz. 74 „Item si quis extraneus sessionem comparaverit et domos ediflcaverit, duodecim denarios iudici dare teneatur, ut hereditario iure possit possidere, Similiter si quis domos aut edificia vendere et ab ipsis alienare voluerit, duodecim denarios iudici persolvendo cum suis omnibus libere transeat rebus et secure.” - Érszegi G.: Sárvár i. m. 205. p., AOklt. XII. 1328. 132., 253. sz. 75 „Item si aliquis ipsorum a civitate nostra antedicta recedere voluerit, saluis rebus omnibus et persona, iusto Terragio persoluto, venditis domibus, recedere poterit de eadem. Item volumus, vt Ciues nostri memorati de qualibet capetia frugum decern denarios tantummodo soluere teneantur. [...] Prae his omnibus volumus, vt si qui Civium nostrorum a Civitate nostra, ut supra diximus, recedere volueront, salui rebus, et personis, venditis domibus, solutis duodecim denariis tantummodo de domo integra, recedere poterunt ab eadem, vineae etiam cum venduntur, de integra videlicet duodecim etiam denarii persoluantur, et hi denarii tarn de domibus, quam vineis debent ad vsus Iudicis pertinere.” - CDH VIII. 3. 280-281. p. 145
