Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK
A jogkönyvekben több artikulus szól az utódok, lemenők nélkül véget ért házasságról. Az eddig ismertetett két jogkönyv sem marad ki a sorból. A Szász tükör a tartományi jog 22. artikulusában szól erről, a Sváb tükörnek pedig a 25ab. artikulusaiban mindezt fő forrásával egybecsengően találjuk meg,25 amely az özvegy és az örökösök közötti osztozás formáját írja le, és az özvegy számára szigorú feltételeket állít. Az örökösök tanácsával kell megrendeznie a temetést, akik a szomorú esemény után ott maradnak a birtokon. A hagyatékból előbb a szolgák bérét fizetik ki, majd osztoznak az asszonnyal az ingóságok felett, amelyeket tételesen felsorol a szabály. Az ingatlanokról nem esik szó, mert, mint ismeretes, a kard rokonok a férj oldaláról öröklik a földet, a guzsalyé pedig az asszony oldaláról, de csak akkor, ha nincsenek a férj oldaláról rokonok, illetőleg ők az asszony után örökölnek majd annak elhunyta után. Az öröklés törvényes úton és végrendelet által történhetett meg. Ez utóbbi során az örökhagyó a halála esetére szóló, egyoldalú és visszavonható rendelkezést tesz. A végrendelet a 13. században terjedt el. A Szász tükör még nem, a Sváb azonban már ismeri az öröklés végrendeleti formáját. A tartományi jog 22. artikulusa leírja, hogy aki végrendelet útján szeretné egy rokonára hagyni birtokát, az éppen úgy, mint a haszonélvezet esetében, adjon neki e szándékáról egy oklevelet, vagy ezt bírója, esetleg ura előtt tanúk jelenlétében szóban tegye meg. Ha rendelkezését teljesen tartóssá kívánja nyilvánítani, határozzon meg számára a birtokból jövedelmet. A birtokos, birtok és birtokjog háromszögében ezen lépéssel a birtok feletti birtokjogot biztosítja számára. Az örökösök — ha akarnak — felléphetnek a rendelkezéssel szemben, ha nem teszik, elvesztik jogukat. A rendelkezést tevő szükség esetén visszaveheti a birtokot, illetőleg a javadalmazott elveszítheti azt, ha méltatlanná válik rá. Végül a jogkönyv szerzője így rendelkezik az öröklés utolsó mozzanatának formai kellékeiről: „az átadást akkor mondják tartósnak, ha az a bíró előtt történik, vagy akkor, ha írásba foglalják. A legtartósabb azonban az, amelyik a birtokba való bevezetéssel játszódik le.”26 A Tükör szerzőjétől nem várhatjuk el, hogy a végrendelet pontos megfogalmazását adja, azonban annak kellékei megtalálhatók benne: az írásbeliség vagy hivatalos fórumon tanúk előtt tett szóbeli nyilatkozat, a rendelkezés visszavonásának lehetősége és az utódok által a rendelkezés elleni fellépés biztosítása. A Sváb tükör 31. szabálya rögzíti, hogy annak, akinek nincsenek örökösei, végrendelettel arra hagyja a vagyonát, akire akarja.27 Az artikulusban leírt forma több jogkönyvben felbukkan, azonban nem térünk ki rá, mert a rokonság ellenállása miatt, úgy véljük, sohasem valósult meg maradéktalanul. A két Tükör — mint ahogy az a középkori jogkönyvekben szokás volt — nem veszi számba a vagyon-, család- és öröklési jog minden lehetséges esetét, az akkor élt hatályos szokásjogi főszabályok azonban megtalálhatóak bennük. Eligazítást nyújtanak a tulajdon formáiról, a család vagyonáról, kezelésének módjáról és az öröklés rendjéről.28 E témakörről többet tudhatunk meg az ún. Summa legum Raymundi Partheno25 Ssp. Tj. 22. 1-5. sz., Swsp. Tj. 25ab. sz. 26 „die gäbe haizet stete die vor dem richter geshiet, die heizet auch stete die mit de shrift, die ist aller stetest die mit der gewer.” - Swsp. Tj. 22. sz. 27 Swsp. Tj. 31. sz. 28 Minderre 1. részletesen: Ludger Meuten: Die Erbfolgeordnung des Sachsenspiegels und des magdeburger Rechts. Ein Beitrag zur Geschichte des sächsisch-magdeburgischen Rechts (Rechtshistorische 136
