Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
BEVEZETÉS
április 14-én jelen volt Debrecenben a Habsburg-ház trónfosztását kimondó ülésen is. A szabadságharc bukása után őt is bebörtönözték, de 1850 nyarán kegyelmet kapott. 1861-ben ismét országgyűlési képviselő lett, 1871 és 1889 között pedig Csongrád vármegye főispánja volt, emellett 1881 és 1886 között Hódmezővásárhely főispáni tisztét is ellátta. Főispánsága idején települt át a vármegye központja Szegvárról Szentesre, 1883-ban az ő irányítása mellett épült föl az ottani impozáns megyeháza. Rónay János (1809-1867) már 1847- ben Csanád vármegye országgyűlési követe volt, 1848. március 15-én tagja lett az István nádor által vezetett országgyűlési küldöttségnek, mely a rendek kívánságait a király elé terjesztette. A szabadságharc idején az országos törvényszék tagjává választották, ezért utóbb őt is bebörtönözték. 1861-ben, majd 1865-től ismét országgyűlési képviselő, 1867-ben, halála előtt nem sokkal még részt vett I. Ferenc József koronázásán. Egyik fia, Rónay Jenő (1854- 1921) karrierje Torontál vármegyében ívelt fölfelé. 1886-ban a vármegye alispánja, majd 1891 és 1902 között főispánja volt, emellett 1895-től Pancsova város főispáni tisztét is betöltötte. Ténykedése az árvízvédelem, a vasútépítés szervezése és a gazdaságfejlesztés terén meghatározó volt, de a megyeszékhely Nagybecskerek is jelentős fejlődésen ment keresztül ebben az időben, melyben Rónay Jenőnek elévülhetetlen érdemei voltak. Lemondását követően hazatért Kiszomborra, de a közéletnek nem fordított hátat, 1903 és 1907 között a Szegeden megalakított Délmagyarországi Közművelődési Egyesület (DMKE) első elnöke volt, 1910-től 1918-ig pedig országgyűlési képviselőként képviselte a nagykomlósi kerületet. A családtörténetet megíró id. Rónay Elemér, noha maga is a családhoz tartozott, a legautentikusabb források alapján, s elfogultság nélkül, a lehető leg- objektívebben, néhol kritikusan igyekezett a családtagok élettörténetét földolgozni. Maga panaszolta az előszóban, hogy az első világháborút követően nem volt módja teljes körű levéltári kutatást folytatni (ennek - mint írta - részben anyagi, részben politikai okai voltak, ti. nem utazhatott pl. Romániába vagy Csehszlovákiába kutatni), mégis életrajzi adatai többségükben a mai kutatások alapján is helytállóak, megalapozottak, annak ellenére, hogy ma már rendelkezünk olyan ismeretekkel, amelyeket ő, éppen kutatásai korlátozottsága miatt nem ismerhetett. Az általa használt családi dokumentumok viszont többségükben elvesztek az elmúlt évtizedekben, zömmel az 1945 utáni rendszerváltás idején, ily módon Rónay Elemér kézirata nem csupán a család, hanem Délmagyarország története szempontjából is forrásértékű, sok tekintetben hiánypótló. A szerző a földolgozás során a Rónayak (Oexelek) eredetét taglaló első fejezet kivételével nem a tematikus tárgyalást választotta, hanem az egyes családtagok kronologikus rendbe sorolt életrajzait adta. 22 fejezetben összesen 23 családtag részletesebb életrajza olvasható akként, hogy csak azon családtagok - kizárólag férfiak - kaptak önálló fejezetet, akik a családtörténet szempontjából meghatározók voltak. A család női tagjai és a Rónay Elemér által kevésbé jelentősnek minősített családtagok életrajzait mindenkor az apa életrajzánál tárgyalta, ily módon a családtörténet teljesnek tekinthető, hiszen 8
