Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
RÓNAY LÁSZLÓ (1864–1909)
nagynéniének, Vermes Ellának fizetendő eltartási kötelezettsége volt, ezek együttesen 116000 pengőre rúgtak, 25458,11 pengő volt a közadótartozások és a magánosoknak járó tartozások sora, és 74750 pengő volt a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségétől fölvett 13000 dolláros kölcsön kamata. Egyéb tartozásokkal együtt a több mint 217 ezer pengővel szemben a teljes vagyon 208 ezer pengőt tett ki, tehát több mint 9000 pengő volt a fedezetlen tartozás ösz- szege, ami egyértelműen alátámasztotta a csődhelyzetet, melyet Rónay Tibor képtelen volt kezelni, ezért olyan drasztikus beavatkozások szükségeltettek, amelyek biztosíthatták a birtok egyensúlyának helyreállítását és a fizetőképesség megőrzését. Az akkor 79 éves Hadfy Imre tábornok nem kis feladatra vállalkozott, amikor gondnokként fölvállalta veje vagyoni helyzetének rendezését. A konszolidáció drasztikus beavatkozásokat igényelt. A földek további értékesítése nem lehetett megoldás, mert egyrészt az alacsony földárak azt nem tették lehetővé, másrészt a csökkenő földbirtokból befolyó összegek ideig-óráig orvosolhatták ugyan a bajokat, de a megmaradó földekből származó bevételek csökkenése újragenerálta volna azokat, tehát ez nem lehetett jó irány. A megoldást a kiadások drasztikus csökkentése, az adósságok átütemezése, valamint a birtokok házi művelése helyett a hosszú távú haszonbérbe adása jelentette. Az árvaszéknél megmaradt iratok alapján a tábornok precíz gazdának bizonyult, és évek alatt szisztematikusan érte el, hogy a birtok terhei csökkenjenek. Ebben nagy szerepet vállalt még dr. Galambos Emil makói ügyvéd, a család jogtanácsosa, eseti gondnok, valamint Várady Lipót uradalmi igazgató is, aki a gazdaság üzemeltetésével kapcsolatos ügyeket intézte. A konszolidáció szempontjából elsődleges volt a terhek csökkentése. A Hadfy Mariannével szembeni tartási kötelezettség a házasság helyreállítását követően megszűnt, sőt, Marianne pénzt is adott, amely a folyó kifizetések fedezetéül és forgótőkeként szolgált. Bonyolultabb volt a Vermes Ellával kötött tartási megállapodás fölülvizs- gálata. Tibor ugyanis még anyja halálát követően, 1924. december 22-én tartási szerződést kötött vele, melyben vállalta, hogy 1925. január i-jétől évi 4800 aranykorona életjáradékot fizet számára. Tette ezt azért, mert Vermes Ella olyan készpénz utáni tartozásokat kért rajta számon, melyeket állítólag nővérének, Tibor édesanyjának, Vermes Kamillának adott. Tibor nemcsak hogy nem ellenőrizte le, hogy a Vermes Ella által bemutatott váltók valódiak-e (mint utóbb kiderült, nem is az ügyletet alátámasztó, lejárt és értéktelen váltók voltak), hanem jóhiszeműen aláírta a szerződést, és fizette is a járadékot, mi több, túl is fizette, majd néhány évre rá be is fogadta Ellát, akinek a járadékon túl egyéb kiadásait is fizette. Mindez nagyban megterhelte a gazdaságot, és jelentős mértékben hozzájárult az ela552
