Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
RÓNAY JENŐ (1854–1921)
hogy indítványom azért is szükségesnek tartottam megtenni, mert nézetem szerint csak olyan elnök vezetheti feszélyezés nélkül a közgyűlést, ki a bizottsági tagok jóvoltától nem függ, nekik felelősséggel nem tartozik, tehát nem az alispán, hanem a király kinevezése alá eső, és közvetlenül a miniszternek alá rendelt főispán.” Mielőtt az indítványt a törvényhatósági bizottság tárgyalhatta volna, április 4-i kelettel a király gróf Bethlen Miklós Hunyad vármegyei főispánt nevezte ki Torontál vármegye főispánjává, aki a vármegye szülötte és sokáig tisztviselője volt, így tehát Jenő indítványa amúgy is tárgytalanná vált. Szegény gróf Bethlen Miklós nem sokáig volt főispánja a vármegyének, mert csakhamar az elmezavar jelei mutatkoztak nála, úgy hogy szanatóriumba kellett szállítani, ahol hamarosan agylágyulásban meg is halt, mire november 27-i kelettel a király dr. Dellimanics Lajos alispánt nevezte ki főispánnak. Jenő 1903. márciusában ismét Nagybecskereken volt, ahol a vármegyei tűzoltószövetség közgyűlésén elnökölt, és az elnökségről lemondott, egyben kérte, hogy új elnöknek Dellimanicsot válasszák meg, ami egyhangúlag meg is történt. A küldöttséget, amely ezt Dellimaniccsal tudatta, Jenő vezette, és ékes beszédben felkérte, hogy vállalja az elnökséget, amit az el is fogadott. A vármegyében a politikai ellenzék egy része és a kormánypártban lévő elégedetlen elemek „Független Szabadelvű Pártnak” nevezve magukat, lapot indítottak, amelynek egyik vezércikkében azt a hírt közölték, hogy Jenő kormányellenes párt megalakításán munkálkodik. Jenő indítva érezte magát, hogy a Torontálban nyilatkozzék, és a hírt megcáfolja. A Jenővel kapcsolatos kombinációknak némi alapot adhatott az a tény, hogy a Kaffka-féle vizsgálat megállapításait sohasem tudta elfogadni, és ez ellen minden lehetséges módon és eszközzel fellépett, ugyanakkor a kormány iránti lojalitása megkérdőjelezhetetlen maradt. 1903. május 26-án a Torontál c. napilap arról tudósított, hogy „Rónay Jenő, a vármegye volt főispánja [a törvényhatósági bizottság ülésén elmondott] nagyszabású beszédjében oltalmába vette a sokat ócsárolt torontáli adminisztrációt. Annak ismételt hangsúlyozásával, hogy teljes bizalommal viseltetik a Széli-kormány iránt, javasolja: a m. kir. belügyminisztert világosítsák föl arról, hogy Kaffka miniszteri tanácsos ily rövid idő alatt nem ismerhette meg a vármegye közigazgatását. A közgyűlés túlnyomó többsége az indítványt magáévá tette. [...] Azon óhajának ad kifejezést, hogy a megadott felvilágosítások folytán belügyminiszter úr a vármegye közösségének és tisztikarának, bölcs belátásához képest, megfelelő elégtételt adjon.” Rónay a javaslatát alátámasztó beszédében szenvedélyes hangon érvelt az elégtétel szükségessége - s nyilvánvalóan saját erkölcsi rehabilitációja mellett. Érdemes hosszabban idézni ebből a beszédből, mert sok mindent elárul abból, a volt főispán hogyan értékelte azt a több mint negyedszázados korszakot, amely az ő vármegyei ténykedésének időszaka volt: „Nehéz feladatra vállalkoztam ezúttal, 451
