Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)

RÓNAY JENŐ (1854–1921)

mert azt mondhatják rólam, hogy vagy bosszú, vagy mosakodás a célom. Nos, hát bosszúra okom nincs, mert ha állana is az, hogy a Kafjka-féle vizsgálat éle ellenem irányult, mégis a gyanú alól felment a tudat, hogy a vizsgálat eredményét magában foglaló, ismert miniszteri rendelet kibocsátása után hű szolgálataim elismerése mellett mentettem fel állásomtól. Akik mosakodásról beszélnek, azoknak talán igazuk van: Le akarom mosni magamról és tiszttársaimról azt a szennyet, melyet meggyőződésem szerint igazságtalanul kentek ránk. Ezt azonban nem a bosszú hangján teszem, hanem szeretném, ha meggyőzhetném a rosszul informált minisztert, hogy igazságtalanul, méltatlanul hurcolták meg Torontálvármegye közönségét és tisztikarát. Mert ha egészen abstracte vesszük a vizsgálatot, mindenki, ki csak némileg jártas közigazgatási ügyekben, be kell hogy lássa, hogy alig 30 napig tartó vizsgálat alatt az egész központot, az összes főszolgabírói hivatalokat, két rendezett tanácsú várost és még egy csomó község ügymenetét úgy megvizsgálni, hogy rámondhassuk: a vármegye közigazgatása semmit sem ér, teljes lehetetlenség.

A miniszteri rendelet hivatkozik arra, hogy a kiküldött miniszteri biztos jelentése képezte alapját. A miniszternek tehát azt kellett hinnie, hogy a jelentés alapos. Már pedig sem nem alapos, sem nem részletes és az a meggyőződés, melyet magáénak vallott, nem volt valódi meggyőződése. Abból az iktató könyvből, a névtelen feljelentésekből, abból, hogy kétes exisztenciák rég elcsépelt és elítélt panaszokkal újból előléptek, nem meríthette azt a valódi meggyőződést, hogy most és 20 évvel ezelőtt rossz volt a közigazgatásunk.

De különösképpen akként nem, hogy korholást érdemeltünk volna. Mert hogy e székházat építettük, hogy 13 millió kölcsönt vett fel a vármegye, hogy alapjait elpazarolta, mindaz, amit felsorol, a kormány jóváhagyásával hajtatott végre. Vagy azt várta talán a vizsgálóbiztos, hogy miután 3 kormány szakosztályaiban felülvizsgálták, mint jók és célszerűek, ezek a határozatok végrehajtatlanok maradjanak? Igaz, hogy ha az akkori törvényhatóságok látnoki erővel bírtak volna és sejtették volna, hogy 20 év múlva jön a miniszteri biztos, ki mindezt helyteleníti, bizonyára másképpen cselekedtek volna. A határozat azonban nem úgy tüntette föl, mintha formájuk, hanem mintha eredményük lett volna hátrányos. Azt a konklúziót, hogy a 13 milliós kölcsön a vármegyét a tönk szélére vitte, a vármegye múltjának és jelenének ismerete nélkül felállítani nem lehet. Mert hogy egy közönséges hasonlattal éljek: Kaffka Budapestről Becskerekre kényelmesen leutazott a vasúton, de nem tudta, hogy ezelőtt 20 évvel három napig is eltartott volna ez az út, mert kocsin kellett volna megtennie. S itt e pompás vármegyeházán ütvén fel tanyáját, nem tudta, milyen épület állt itt ennek előtte. Nem tudta azt, hogy ezelőtt a közegészségügyet 2 magánkórház szolgálta, holott ma öt nagy közkórház áll rendelkezésre. Kaffka telefonon beszélt ajárá452