Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)

RÓNAY JENŐ (1854–1921)

ponált kormánypárti férfiakat szorítson háttérbe. Dániel ezt - állítólag - megígérte, amely ígéret kiszivárgott, és a kormánypártban nagy felzúdulás keletkezett, annyira, hogy helyzete tarthatatlanná vált. így Dániel Laci elég fiatalon, azt hiszem, még 40 éves sem volt, megbukott, és valószínűleg nyugdíjat sem kapott, érthető tehát, hogy igen el lehetett keseredve. Hazament Torontálba, és ott a Kanak nevű községben, a birtokán szép lakóházat épített és ott élt, és onnan intézte a Jenő elleni támadást.

Jenőtől nem hallottam soha, hogy elmondta volna a Dániel-féle ellenségeskedésnek az indítóokát, de Olga néni azt mondta, hogy Dániel torontáli főispánságra vágyott, és azt remélte, ha sikerült neki Jenőt megbuktatni, úgy ő lehet a főispán. Ezt a magyarázatot - részemről - tévesnek tartom, mert hiszen Dániel nem volt ostoba ember, sőt, már pedig igen ostobának kellett volna lenni, ha arról álmodozott volna a nógrádi szereplése után, hogy ugyanaz a kormány éppen a nehezen kezelhető Torontálba nevezte volna ki. De különben is, a heves támadást éppen pár héttel a Bánffy-kormány bukása előtt intézte Jenő ellen, azután pedig a Széli-kormány jött, Dániel azonban megmaradt a visszavonult Bánffy Dezső hívei között, így teljesen kizárt lett volna az ő kinevezése, amit ő - mint jófejű ember - nagyon is jól tudott. Annál kevésbé remélhette, hogy a Bánffy-kormány Jenőt elejti, mert akkor éppen folyt a nagy obstrukció, amelynek okai visszavezethetők az 1896. évi képviselőválasztásokra, amelyen különösen az Apponyi-féle nemzeti pártot erősen visszaszorította, és általában az ellenzéki pártokkal szemben kíméletlenül járt el, akik megfogyva, de nem megtörve kerültek be a házba.

Tárgyi okai voltak az obstrukciónak a kiegyezési javaslatok. Minden tíz évben ugyanis meg kellett kötni Ausztriával a kiegyezést, és megállapítani a közös kiadásokhoz való hozzájárulás kvótáját. Ez mindig hosszas parlamenti csatákkal járt. Ezen a Bánffy-kormány úgy akart volna segíteni, hogy ebbe a kiegyezési javaslatba egy záradékot vett volna bele, amely szerint a most megkötendő kiegyezés mindaddig érvényben marad, míg valamelyik fél fel nem mondja. Ez volt az ún. ischli klauzula. Ezt az ellenzék közjogilag sérelmesnek találta, és a liberális házszabályok rendelkezéseivel visszaélve technikai obst- rukciót indított, úgy hogy hónapokon keresztül semmiféle javaslat sem tudott szavazás alá kerülni, így a jövő évi költségvetés sem. Az ellenzék remélte, ha meg tudja akadályozni, hogy a költségvetést megszavazzák, a kormány kénytelen lesz lemondani, mivel nincs felhatalmazása az államháztartás továbbvitelére. Az óriási többséggel rendelkező szabadelvű pártban meg voltak az emberek döbbenve, és kérdésekkel ostromolták a minisztereket és Bánffyt, aki ekkor mondta azt - az immár szállóigévé vált mondását - hogy „úgy még soha sem volt, hogy valahogy ne legyen”. Ekkor még élt a nagyeszű Tisza Kálmán, aki azt javasolta, hogy a szabadelvű párt, mint többség, írjon alá egy felhatalmazást a kormánynak, hogy az államháztartást - dacára annak, hogy nincs megszavazott költségvetése és felhatalmazása - továbbvigye. Ezt nevezték el „lex Tiszának”. Ez december legvégén meg is történt, így midőn 1899. január í-jén az ország költségvetés nélkül maradt, amit akkor exlexnek, azaz törvényen kívüli állapotnak neveztek, a kormány nyugodtan továbbfolyósítot415