Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)

RÓNAY ERNŐ (1852–1913)

hiszem, hogy Pista, mint több gyermekes atya többet kaphatott, mint a nőtlen János és Jenő. Abból, hogy az 1894-es adásvétel alkalmával nem egyenlő ösz- szeget kapott Pista, János és Lajos, azt a következtetést vonom le, hogy ez azért történt, mert különösen János az idők folyamán kapott bizonyos összegeket, amelyeket akkor beszámították. Bizonyára a képviselőválasztások alkalmával kellett Jánosnak nagyobb összegeket adni, de arra nem emlékszem, hogy adósságot csinált volna.

A leányok is - az egy Sárit kivéve - szerénységükkel hozzájárultak a rendezéshez. Különösen Vilma, aki a háztartást vezette, nagyon takarékoskodott, amire, tekintettel arra, hogy mindig igen sokan ültek az asztalnál, még akkor is, midőn vendég volt, nagy szükség is volt. Cili ugyan nem foglalkozott a háztartással, de ő is szerényen élt, soha nem mozdult ki hazulról, sem drága ruhái, sem egyéb holmija nem volt. Egyszerűen szerényen éltek. Sári volt az egyetlen, akinek a 80-as évek elején megvették a birdai birtokot, amelyen nem sikerült nekik a gazdálkodás, tönkrementek, eladták, aztán a család valamiképpen kijárta, hogy Borzecki Sándor nyugalmazott kapitány Nagyki- kindán az újonnan épített lovassági laktanya gondnoka lett. Láttuk, hogy az 1894. évi rendezés alkalmával Sáriról nincs említés téve, jeléül annak, hogy ő akkor már végleg ki volt elégítve.

Fentebb már egyszer említettem, hogy Erneszt nagyon mértékletesen élt, keveset evett és még kevesebbet ivott, csak étkezések alkalmával ivott egy kevés vizes bort. Ételek közül különösen a marhahúst szerette, kiváltképpen ahogy náluk csinálták, az valami levesben főtt, azután megdinsztelt húsféle volt, de valóban kitűnő omlós volt, amit meg is tudott rágni. Ezt lehetőleg minden nap kellett a részére csinálni, mert idősebb korában hiányos fogazata volt, s így azt a nagyon puha húst meg tudta rágni. Különben semmiféle fejletlen állatnak a húsát nem szerette, tehát sem a malac, sem a borjú, sem a fiatal csirke húsát nem szerette.

Erneszt valamelyik vasúttársaságnak, talán a Torontáli Helyiérdekű Vas- utaknak benne volt az igazgatóságában,^ ezért I. osztályú szabadjegye volt az ország összes vasutjaira, erre szüksége is volt, mert igen sokat utazott, ugyan nem szórakozásból, hanem dolgában, mert a saját dolgai mellett mindig tele volt közügyekkel is. Az 1896. évi millenniumkor is tevékenyen részt vett, a torontáli bandériumban lovagolt. Ebben az évben különösen sokat kellett neki Budapesten tartózkodnia. Évtizedek óta a Vadászkürt szállodában szállt meg, és mindig az első emeleten nyittatott magának szobát, ebben az évben azonban, tekintettel arra, hogy nagy idegenforgalom volt kilátásban, Jenővel közösen a Zöldfa utcában (ma Veres Pálné utca) béreltek maguknak egy két szobából álló lakást. Később, midőn országgyűlési képviselő lett, nem bérelt lakást, hanem mindig a Vadászkürtben szállt meg. Én is mindig oda szálltam, *

•»' 1896-1898 között a Temesvár-nagyszentmiklósi Helyi Érdekű Vasút igazgatósági tagja, 1898-tól 1900-ig, majd 1905-től 1913-ban bekövetkezett haláláig pedig a Torontáli Helyi Érdekű Vasút igazgatóságának tagja volt. Magyarország tiszti czím- és névtára 1896 és 1913 között megjelent köteteiben megtalálható adatok.

379