Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
RÓNAY ALAJOS (1842–1894)
Wekerle Sándor pénzügyminisztériumi államtitkárt választották meg, de lemondott, mert más helyen is megválasztván azt a mandátumot tartotta meg. Az így megürült kerületben Beniczky Ferenc államtitkár, később Pest vármegye főispánja volt a hivatalos jelölt, vele szemben lépett fel Lojzi függetlenségi programmal, de tisztában volt azzal, hogy kisebbségben fog maradni, ám mint mondta, a zászló becsületéért mégis vállalta a jelöltséget. A választás november 3-án zajlott le. Ekkor Józsi Nagykikindán volt szolgabíró, így a főispán őt küldte Lojzihoz, hogy lebeszélje, de ez nem sikerült. Ez volt az utolsó politikai szereplése. Ezután Besze János is Aradra költözött, ahol 1892. november elején meghalt. Két öreg barátjával mind kevesebbet jött össze, visz- szavonult könyvei közé, és csak annyiban vett részt a közéletben, hogy eljáro- gatott a megyei közgyűlésekre, ahol mindig a 48-as függetlenségi párttal tartott, ámbár sohasem volt agresszív. Legnevezetesebb megyei közgyűlési szereplése volt 1891. május 17-én Nagybecskereken tartott tavaszi közgyűlés alkalmával, amelyen tárgyalás alá vették a gróf Szapáry Gyula kormánya által a közigazgatás államosításáról szóló törvényjavaslatot. A szavazást felállással rendelte el a főispán, és ámbár úgy látszott, hogy mindenki feláll, az elnök ellenpróbát rendelt el, hogy álljanak fel, akik ellene szavaznak, és akkor felállt egyedül - Rónay Alajos. Nagyon tanult, művelt, olvasott és sokoldalú ember volt, természetére szelíd, ámbár kissé túl komoly kinézése volt, amit talán az is okozott, hogy kör- szakállt viselt. Hajlamánál fogva a tudományos búvárkodás volt neki való, nem a politika és nem a gazdaság. Miután a gazdálkodást Lacinak átadta és a politikai élettől visszavonult, könyvei közé húzódott vissza, és a tudományok legkülönfélébb ágaiban búvárkodott. Midőn Misivel 1889 februárjában Németországból hazaérkezett, legnagyobb gondja volt, hogy Misi a gimnáziumot minél előbb elvégezze, amit ő másfél év alatt meg is tett. Másik fejtörése volt, hogy Elemér is lehetőleg behozzon egy évet abból a két évből, amiket bukásai folytán elvesztett. Ez utóbbi azonban nem sikerült, aminek nem Lojzi, hanem Elemér volt az oka. Ezután Józsival volt megint baj. Pár évi Nagykikindán teljesített szolgálat után, 1888 decemberében visszahelyezték Nagyszentmiklósra, ahol Jankó Guszti volt a főszolgabíró és hivatali főnöke. Józsi ismét könnyelműsködött és lumpolgatott, úgy hogy a felesége 1891-ben nem bírván már vele, otthagyta, és hazament édesanyjához. Józsi ezt cseppet sem bánta, hanem vígan kezdett legényéletet élni, amit azonban megviselt szervezete nem sokáig bírt. Egyszerre csak nagybeteg lett, az orvosok tüdő- és gégesorvadást állapítottak meg. Erről értesülvén felesége azonnal visszatért hozzá és ápolás alá vette. Odautazott édesanyja is, Mari grószi, és ketten nagy szeretettel és önfeláldozással ápolták, de nem lehetett rajta már segíteni, és 1892. április 25-én 34 év és 56 napos korában meghalt. Kiszomboron temették el a családi sírboltban. A hagyatéki tárgyalást 1892. május 21-én Nagyszentmiklóson tartották meg. Cselekvő vagyon 25000 Ft volt, amellyel Lojzi és Laci Józsinak a magukhoz váltott birtokrész árában tartoztak. Szenvedő vagyon volt az ezen ösz- szegre, felesége javára betáblázott 12000 Ft végkielégítési összeg s ennek 5 %345
