Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
RÓNAY JÁNOS (1837–1905)
esett a képviselői fizetéstől és minden jövedelem nélkül maradt. Ekkor aztán ismét a jó Ernő sietett segítségére, akit a nagyszentmiklósi kerületben ellenjelölt nélkül egyhangúlag választottak meg. A Torontálban meg is jelent egy cikk, amely szerint híre jár, hogy Ernő a János javára le szándékozik mondani a mandátumáról, de Ernő nem ezt tette, mert hiszen az akkori viszonyok mellett - midőn a szabadelvű párt megbukott - bizonyos, hogy Jánost nem választották volna meg, hanem nagyon okosan a képviselői fizetését egész ösz- szegében Jánosnak engedte át. Sajnos, szegény János bácsi csak egyszer kaphatta kézhez, mert április 1-jén tüdőgyulladásban, 68 éves 1 hónapos és 17 napos korában Budapesten, a Podmaniczky utca 75. szám alatti lakásban meghalt. Holttestét Zomborra szállították, és a családi sírboltban április 4-én helyezték örök nyugalomba. A temetési szertartást Kayser Lajos pápai kamarás, makói apát-plébános végezte. Koporsóját mostohagyermekei, a Vargay fiúk is elkísérték, és ők is megsiratták, mert nagyon jó volt hozzájuk. Egyátaljában nagyon jó szívű ember volt. Kinézésre ő hasonlított leginkább atyjukra, aki torzonborz bajuszt és szakállt viselt. János ugyan szakállt nem viselt, a bajusza azonban szintén igen torzonborz, dús, fekete volt. Ha nem voltak gondjai, bajai, igen jó kedélyű volt, azt hiszem, a testvérek között ő tudott legkevésbé a pénzzel bánni. Kártyázgatott is, de nem volt szenvedélyes kártyás, hanem aközben is mindig csinált egy-egy viccet. Nem volt anek- dotázó, hanem neki voltak fényes ötletei. Ilyen volt például, hogy midőn egyszer nyáron lent volt Zomboron, és a nagy ebédlőben üldögélve újságot olvasott, miközben elmaradhatatlan csibukját szívta, anélkül, hogy újságjából felpillantott volna, rászólt az Erneszt bácsi Treff nevű vadászkutyájára, mondván: „Csiba ki, Treff!” Cili néni azonnal rátámadt János bácsira, megjegyezvén, hogy bizonyosan János bácsi csinált olyat, amit Treffre szeretne ráfogni, pedig a Treff véletlenül nem is volt a szobában, mire János bácsi azt válaszolta: „Ejh, ha nincs itt, majd bejön!” Dessewfíy Sándor Csanádi püspök beiktatásán történt, 1890 májusában, hogy János egy - addig előtte ismeretlen - úrral, aki a banketten a szomszédja volt, összebarátkozott, és szokásához híven, midőn egy kis bor volt benne, megcsókolta az illetőt, örök barátságot fogadva. Midőn tovább folyt az ivás, és János elérte azt a fokot, amikor csókolódzó kedve hirtelen haragba csapott át, azt mondta a fent említett úrnak, hogy „milyen jó érzés tudni azt, hogy itt mind csupa katolikusok vannak”, mire az illető úr megjegyezte, hogy ő protestáns. János erre éktelen haragra lobbant, és elkezdett kiabálni: „Hát én Jú- dásra pazaroltam a csókjaimat!”, és inzultálni akarta újdonsült barátját, de közbeléptek a többek és szétválasztották őket. Jenőnek a főispáni beiktatásán, 1891. november 29-én történt, hogy egy fiatal „kappanhangú” úr ült valahol a banketten János közelében. A fiatalember megjegyezte János bácsihoz fordulva, hogy milyen különösen mély hangja van, mire ő azt felelte: „Ja, kedves öcsém, én basszusra vagyok kasztrírozva.47” Ilyen, és ehhez hasonló tréfálkozásainak se szeri, se száma nem volt, szerette is mindenki. ■*7 Nyilvánvalóan itt a kasztrálva szó torzított változatáról van szó! 309
