Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)

RÓNAY (OEXEL) LAJOS (1821–1891)

nak kiadása és habár azoknak nagyobb része tudtommal is hasznos beruházásoknak következései, melyek ugyan nézetem szerint és idővel a városra nézve meg fogják teremteni áldásos gyümölcseiket, el kell ismerni mégis, hogy a jelen nemzedéket e kiadások nyomasztólag érintik. Hivatásunk tehát odahatni, hogy a város által elvállalt ezen kötelezettségek teljesítése minél kevésbé legyenek a város polgáraira nézve érezhetők, a mi hitem szerint úgy lesz elérhető, ha mindannyian - kivétel nélkül - figyelmünket odairányozzuk, hogy míg egy részt a közigazgatás hátránya nélkül a kiadások lehetőleg apasztassanak, más részt, hogy a város jövedelmi forrásai óvatosan, de mindinkább fejlesztessenek, ha arra törekednünk elengedhetetlen kötelesség szerűleg, hogy a város különböző természetű javaiból a lehető legnagyobb hasznot teremtsük elő, de úgy, hogy maga a tőke meg ne támadtassék, ha mindjárt az eljárás egyes embereknek tetszését nem nyerné is meg, mert nézetem szerint a város összes népénekjava és érdeke előtt minden magán érdeknek tökéletesen meg kell semmisülni és el kell némulni. Meg vagyok ugyan győződve, hogy ezen nézet volt itt eddig is uralkodó. De hogy e város jövedelmi forrásait a jövőben is kellő óvatossággal minél inkább fejleszteni szükséges, ez teljes hitem és meggyőződésemM2

Abbéli szándékának, hogy Hódmezővásárhely belügyei rendbetételében markánsan közreműködjön, konfliktuskerülő alkatánál következtében nem igazán volt képes megfelelni. Megromlott egészségi állapotára való hivatkozással 1886 végén fólmentését kérte a hódmezővásárhelyi főispáni tisztség alól, amelyet az uralkodó december 16-án el is fogadott. Szolgálatai elismeréséül december 20-án a Li- pót-rend lovagkeresztjével tüntette ki. S noha általában elismeréssel szóltak diplomatikus és kiegyensúlyozott vezetéséről, a helyi lapokban hangot kapott az a vélekedés is, hogy nem volt képes úrrá lenni a város vezetését feszítő vitákon és érdekellentéteken. A városi tanács 1886. december 28-án rendkívüli közgyűlésen búcsúzott tőle. Az elfogadott előterjesztésben kiemelték, hogy „közéletünkben úgy, mint köztanácskozásainkban soha nem ismert és nem tett különbséget gazdag és szegény, avagy egyik vagy másik politikai párthoz tartozók között, egyenlő mértékkel mért mindenkinek, az ő működése egyedül csak a közügy, a közérdek előmozdítása volt mindenkor. ”43 „Egyenes jellem és alkotmányos érzület, ezek emelték Rónay Lajos főispán egyéniségét minden egyszerűsége és kér esetlensége daczára oly magasra, hogy egyénisége maga elegendő volt a közbecsü- lés és hódolat kivívására, s ritkán kellett latba vetnie állásának súlyát. Igazság szer etete és elfogulatlansága lefegyverezték politikai ellenfeleit is, kikkel sohasem éreztette, hogy a kormányt képviseli e vá<>2 Vásárhelyi Közlöny, 1881. márc. 13.1-2.

43 CSML. HMVH. IV. b. 1402/a. Kgy.jkv. 1873. dec. 28.

272