Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)

RÓNAY (OEXEL) LAJOS (1821–1891)

nyújtotta be. 1869. június 3-än Hárafalva község lakóinak folyamodványát tolmácsolta, melyben az úrbéres földjeik már kifizetett örök megváltási díjának országos alapból való megtérítését kérték. 1869. november 13-án Üvegháza, Keglevichháza, Bolgártelep és Ó- szentiván kincstári telepes községek érdekében interveniált a telepit- vényes községek jövendő rendezését célzó törvénytervezet méltánytalanságaival kapcsolatban, mely csak 3 hold örök megváltását engedélyezte volna a kincstári telepitvényesek számára. 1870. február 24-én Újszentiván, 1870. március 14-én pedig Szőreg kérvényét tolmácsolta. Mindkettő azt szorgalmazta, hogy a kincstári javak haszonbérbe adása nyilvános árverés útján, és kisebb részletekbe osztva történjék meg, hogy a „csekélyebb tehetségű fóldmívelők is haszonbérhez juthassanak és megszabadulhassanak a nagyobb bérlők nyomásától és uzsoráskodásától.’’23 Képviselői mandátumáról Cson- grád megyei főispánná történő kinevezését követően, az országgyűlés 1871. április 17-i ülésén mondott le,24 ezt követően hivatalánál fogva a felsőház tagja lett.

Felsőházi tagként mindössze egy alkalommal szólalt fel, ekkor viszont a vármegyéjét érintő jelentős ügyben. Hódmezővásárhely önkormányzata ugyanis 1873. február 10-én küldöttséget menesztett Majláth György országbíróhoz, a főrendiház elnökéhez, kérve a város önálló törvényhatósági jogának elismerését. A város Csongrád vármegye kötelékéből való kiszakadását sokan ellenezték, Rónay Lajos azonban az ellenérdekelt vármegye főispánjaként a főrendiház 1873. március 22-i ülésén elmondott beszédében a kérelem mellé állt. Ebben egyrészt kifejtette, hogy a város rendelkezik mindazon „szellemi és anyagi erővel”, amely szükséges és elvárt egy törvényhatóságijogú várostól, részletesen alátámasztva, hogy „Hódmező-Vásár- hely mind népesség, kiterjedés, valamint földmívelés, ipar és kereskedelem, úgy szintén cultura tekintetében áll azon színvonalon, melyet a jelenkor e tekintetben a hasonló joggal felruházott városoktól valóban követelhet.” Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy milyen következménye lesz Vásárhely elszakadásának a vármegyére, azt a választ adta, hogy „a megye javadalmi forrása tetemesen apadni fog, de kiadásai is aránylag kevesbedni fognak, mert kevesbedésével az elintézendő tárgyaknak, kevesebb központi- és semmi járási tisztviselőt sem kell tartani.”, így semmi esetre sem kell attól félni, hogy Vásárhely elszakadását követően a maradék vármegye ne tudná törvényhatósági költségeit fedezni. Ezt mérlegelve - fejtegette - a megye bizottsága „Hódmező-Vásárhely önállósítását financziális szempontból sem vélte ellenezhetőnek - és egyáltalán nem akart a 2

23Képviselőházi Napló 1869-1872.1. kötet. Pest, 1869.351., III. kötet. Pest, 1869. 252., VI. kötet. Pest, 1870.110., VII. kötet. Pest, 1870. 83.

Uo. XVI. kötet. Pest, 1871. 6.

261