Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)

RÓNAY (OEXEL) JÁNOS (1809–1867)

tett volna. Én ezt nem igen tartom valószínűnek, de megemlítem, mint akkori mendemondát. Az, hogy Lajos halála hatott rá, az bizonyos, mert ő is családtag volt.

A Maros 1891. január 4-i számában búcsúzott el mindkét elhunyttól. Özv. Rónay Jánosáéról a következő emlékező sorokat írták: ,A- zombori gyászt egész Délmagyarországon teszi általánossá özv. Rónay Jánosné váratlan elhunyta. Egy nemes fennkölt lelkű, általános köztiszteletben és szeretetben álló honleányt ragadott ki szerettei gondos kezei közül a kérlelhetetlen halál. A nyár folyamán többször gyöngélkedett, de gyermekeinek odaadó ápolásának sikerült megtámadott egészségét helyreállítani. Senki, még a legközelebb állók sem gondoltak e hirtelen csapásra. Annál mélyebb, fájdalmasabb most a gyász, melyet e váratlan csapás okozott. És nemcsak a család körében, de megyékre kiterjedő széles körben siratják özv. Rónay Jánosáét. Vendégszerető háza fél Magyarország gyülekező- helye volt. Rokonok, barátok, ismerősök, idegenek adták át, egyik a másiknak az ajtó kilincsét. És a ház feje a kitűnő anya, a lelkes honleány, mindenkit egyforma szeretettel, szívességgel fogadott. Minden szava jóság, minden gondolata jóakarat volt. És ez tette őt oly tisztelné, emelte fel magasra összes kortársai felett az egész vidéken, valóban ritka, ma már alig található antik jellem volt. Városunkban [Makón] is általános, mély részvétet keltett elhunyta, amely a végtisztességen tömeges megjelenés által fog nyilvánulni. Nyugodjék békében a kitűnő honleány A4

54 Maros, 1891. jan. 4. 178