Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)

OEXEL JÁNOS (1774–1811) - OEXEL ALAJOS (1781–1832)

gyék minden tőlük telhetőt megtettek, a szükséges létszámot kiállították, és az általuk beszerzendő felszerelési és élelmezési anyagok bevásárlására szükséges költségeket a nemesi birtokokra kivetették. A fegyverek beszerzése nem a vármegyéket terhelte, mert amikor az országgyűlés az inszurrekció megszavazása alkalmával azt az ajánlatot tette, hogy a szükséges fegyvereket is beszerzi, a király ezt elutasította és megígérte, hogy a fegyvergyárakból és fegyverraktárakból három évre kölcsön adja az országnak. Sajnos mindez részben igen késedelmesen történt.

Már nehézségek mutatkoztak a posztó szállításánál is, amennyiben az óbudai gazdasági bizottság kijelentette, hogy nem képes a felkelők részére a szükséges mennyiséget szállítani, ezért azt szerezzék be a vármegyék a pesti vásáron. Ez azért történt, mert a bizottságnak meghatározott áron kellett volna a posztót szállítani, az árak azonban rohamosan emelkedtek, a nádorhoz folyamodtak tehát, hogy kártérítést fizessen a kincstárnak. Fegyvereket meg éppen nem adtak. A tüzérségi igazgatóság határozottan megírta a nádornak, hogy a felkelőket nem látják el „újmódi” fegyverekkel, hanem meg kell elégedniük a régiekkel, a polgárőrségnek pedig még az sem jut. Még kardokat sem adtak eleget, annál kevésbé lőfegyvereket, és amit adtak, annak is nagy része használhatatlan volt. Pl. nem volt a puskának ravasza, vagy ha volt is, nem volt kovája, ami tudvalévőén abban az időben a kapszlit pótolta, ami akkor még nem volt feltalálva. Hiába írt a nádor egyenesen a királynak, azért a felkelők túlnyomó részben felszereletlenül indultak a gyülekező helyükre Győrbe.

A nádor és környezete jól tudta, hogy ez készakarva történik, mert az udvar a nemesi felkelést szerette volna eltöröltetni, hogy sorkatonaságot állítson helyette az ország, tehát bizonyítani kívánta, hogy a felkelés nem értékes csapat, megveri az ellenség, aztán még azt sem akarta, hogy a „rebellis” magyar nemesség tisztességesen fel legyen szerelve, mert féltek tőle. Amikor a nádor Győrbe érkezése után látta, hogy legalább 15000 emberre van szüksége, sürgős rendeletet küldött a vármegyékhez, hogy küldjenek felkelőket még akkor is, ha a felszerelésük hiányos, mert a felszerelési tárgyakat utánuk lehet küldeni. Jöttek tehát felszereletlenül, egy részük ugyan kapott lőfegyvert, de éles töltést nem! Még azok a felkelők sem tudtak éles töltéssel lőgyakorlatot végezni, akik elsőnek érkeztek Győrbe, mert nem volt mivel lőni.

A lovasság sem volt jobb állapotban, ahogy azt János főherceg egyik felterjesztésében a következők szerint írta: „a lovasság nincs szerszámmal kellően ellátva, nyergelni, kantárt kezelni - nagy részének csak kötőféke volt - nem tudnak.” Lovaikat, időhiány miatt, nem tudták rendes mozdulatokra betanítani, és a puskaropogáshoz s ágyúdörgéshez szoktatni. Ellenben a ménesből kifogott nyers lovakat a csata alatt minden fedezet nélkül, órákig kitették a kartácstűznek.

Ilyen állapotban vonult a felkelő sereg Győrnek, amely csak azért volt seregnek nevezhető, mert egy tömegben, katonai rendben menetelt. Nem csoda tehát, hogy a harcedzett, jól felszerelt és győzelemhez szokott francia hadsereg rohamát a balszárnyon harcoló felkelő lovasság egy része nem állta ki,

126