Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
OEXEL JÁNOS (1774–1811) - OEXEL ALAJOS (1781–1832)
hanem Komárom irányába megszaladt. Báró Meskó József tábornok, aki a felkelő sereg egyik tábornoka volt, és aki ezzel a sereggel szerzett érdemeiért kapta a Mária Terézia rendet, a nádornak Zalaegerszegről június 27-én ezeket írta: „1. Fenséged kegyelmesen emlékezni fog arra, hogy Nyitra és Vas vármegyei zászlóalj nagyrészt ruházat nélkül és rossz állapotban érkezett Győrbe. 2. hogy a gyalogság legnagyobb része rosszul van felfegyverezve és hibás fegyvereket Győrött sem lehetett használható állapotba helyezni. Ez az állapot annyira romlott azóta, hogy a legénység felének nincs használható fegyvere. 3. A lovasság nagy része rossz nyereggel és kantárral érkezett, az előbbi okok miatt az erőltetett menetekben és nagy fáradalmak közepette annyi lónak feltörött a háta, hogy majd a fele szolgálatképtelenné vált, s jó ideig nem is lesz használható. 4. Ezen hadtestnek a legénység élelmezéséhez feltétlenül szükséges tábori felszerelése is hiányzik, amiatt az élelmezés végtelenül nehéz és elégedetlenséget okoz.”11 Amint már fentebb említettem, Károly főherceg a fősereggel nyugatnak vonult, míg János főhercegnek azt a parancsot adta, hogy kb. 50000 emberével és 21 ütegével támogassa a tiroli felkelést, és Itáliában állja útját Beauhar- nais Eugénnek, Napóleon mostohafiának, Itália alkirályának, nehogy osztrák területre törjön be. Ezt a kettős feladatot - eleinte - János főherceg fényesen megoldotta, és az alkirály seregét április 28-án a caldierói ütközetben megverte. Ekkor kapott bátyjától, Ferenc királytól egy levelet, amelyben tudatta, hogy a fősereget Napóleon megverte és Bécset fenyegeti. János erre - anélkül, hogy a fővezér parancsát kikérte volna - elhatározta, hogy visszavonul Ausztriába, hogy Napóleont hátba támadja. Nem vette figyelembe, hogy neki az volt a feladata, hogy Jenő alkirályt távol tartsa Ausztriától. Azonnal megkezdte a visszavonulást, és hogy ezt nyugodtan tehesse, Gyulai Sámuel altábornagy horvát bánt Krajnába és Karintiába rendelte a horvát nemesi felkelőkkel. Azonban az alkirály sem maradt tétlen, hanem a visszavonuló seregre támadt, és a Piavé-nál, majd Tarvisónál megverte azt. János főherceg a vereségek után már csak arra törekedett, hogy minél előbb egyesülhessen a legközelebbi haderővel, amiért is erőltetett menetben - naponta 25-30 km-t megtéve - május 24-én Grazba érkezett. Ezután is önfejűén járt el, sem a császár, sem a fővezér rendelkezéseinek nem tett eleget, hanem értesítette bátyját, József nádort, hogy Magyarországra vonul vissza, hogy a nemesi felkelőkkel egyesülhessen. Károly főherceg ugyanazt a parancsot küldte János főhercegnek, hogy Grazból ne Győr felé vonuljon, hanem igyekezzék megakadályozni, hogy Jenő alkirály Napóleonnal egyesülni tudjon. János főherceg azonban ezt a parancsot sem teljesítette, hanem május 29-én Körmend felé vonult, ahova nyolcnapi menetelés után meg is érkezett, és a gyönyörű Batthyány-várkastélyban nyolc napig pihent. Amikor aztán elindult az alig 12-13000 embert számláló seregével Győr felé, Jenő alkirály 11 Az utolsó nemesi felkelés. Szerk. R. Kiss István, i. m. 208-216. 127
