Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
OEXEL JÁNOS (1774–1811) - OEXEL ALAJOS (1781–1832)
OEXEL ALAJOS (1781. április 8. - 1832. augusztus 15.) Oexel Alajos István Jakab Márton apja Oexel Jakab, anyja Návay Johanna volt. Komlóson született 1781. április 8-án, ahol apja postamester és kambi- átor volt. Abban az időben Komlóson még nem volt római katolikus plébánia, azért úgy őt, mint testvéreit a szomszédos Gottlob - később Kisősz - községben keresztelte meg Pisinger Márton akkor gottlobi plébános. Keresztszülők voltak: Püspöky István Torontál megyei szolgabíró vagy aljegyző, és felesége. Alajos, akit a családban Lojzinak hívtak, több mint hét éves volt, amikor apja állását odahagyva máshova költözött, valószínűleg Törökkanizsára. Azt, hogy hol végezte iskoláit, nem tudom. Apja 1791-ben megkísérelte, hogy valami állami ösztöndíjas helyre bejuttassa, de hogy sikerült-e, nem tudom.1 Életéről, sajnos, igen keveset tudunk. Amikor nagyapja, az Akvizítor meghalt 1803-ban, Lojzi már 22 éves fiatalember volt és két év múlva, 1805. július 14-én Szegeden a palánki plébániatemplomban oltárhoz vezette Bene Ágnest, nemes Bene István és Kováts Erzsébet lányát, akivel aztán Zomboron laktak, amit mutat az, hogy gyermekeik mind ott születtek. Tudjuk, hogy apja, Jakab nem volt hosszú életű, úgy hogy mire Lojzi elérte a 27. évét és két első gyermeke, két kislánya már élt, apja, Jakab 1808. augusztus 20-án meghalt. Lojzi életében folytak le a Napóleon elleni hadjáratok, az 1797., 1800- 1801., 1805-1806., és végül az 1809. évi hadjáratok, melyek alatt mindig elrendelték a nemesi felkelést, amelyekben feltehetőleg Lojzi mindegyikben részt vett, és legutoljára már svadronos kapitány volt. Erre nem választhatták volna meg, ha megfelelő katonai kiképzése nem lett volna. Nem tartom kizártnak, hogy katonai iskolát végzett, és rövid ideig hivatásos tisztként is szolgált. Erre azonban semmi biztos adatom nincs. Tekintettel arra, hogy Lojzinak ez volt a legfontosabb közszereplése, a nemességnek pedig az utolsó ilyen nemű felkelése, amely célzatos beállítás következtében még most is igen ferde világításban él köztudatunkban, érdemesnek tartom vele kissé bővebben foglalkozni és a legújabb forrásmunkák fel- használásával a való tényt bemutatni. Napóleon 1796 őszén Itáliában megverte az ellene küldött négy osztrák hadsereget, és amikor 1797. február 3-án Mantua is megadta magát, nyitva állt előtte az út Bécs felé, annyira, hogy már március 24-én Leobenbe érkezett, ahonnan ő maga kínált egy fegyverszünetet, amely április 18-án „leobeni fegyverszünet” név alatt létre jött. E fegyverszüneti tárgyalások közben szólította I. Ferenc király a nemességet felkelésre, hivatkozva az 1796. évi e tárgyban hozott törvényre. A készülődés megindult, és 1797. június 23-án báró Splényi Gábor altábornagy, akit a Tiszántúli kerület vezénylő tábornokának neveztek ki, Temesváron hét vármegye kiküldötteivel tanácskozott, és elhatá1 Lásd Jakab életénél. 120
