Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
OEXEL JÁNOS (1774–1811) - OEXEL ALAJOS (1781–1832)
rozták, hogy ez a kerület két felkelő sereget állít ki a következők szerint: Az I. sereget kiállítja: Békés, Csanád, Temes és Torontál megye nemessége. A seregnek ezredes-kapitánya eötvenesi Lovász Zsigmond temesi főispán és ezredes, másodkapitánya étskai Lázár János lett. A II. sereget kiállítja: Arad, Csongrád, Krassó nemessége gyoroki Edelspacher Zsigmond Arad megyei alispán parancsnoksága alatt, míg alezredes tótváradi Kászony József Krassó megyei alispán lett. A mozgósítás nagy sietséggel történt, úgy hogy július közepe táján már elindulhattak a Dunántúlra, Szombathely, Körmend, Zalaegerszeg, Csáktornya és Varasindra, ahová el is jutottak, s a király megszemlélte őket. Pontos adatok ugyan nincsenek, de valószínű, hogy október-november hónapban hazaérkeztek, ám csak december 19-én kelt a királyi szétoszlató parancs, amely tudatta, hogy mivel október 17-én megkötötték a Campo Formio-i békét, megtörténhet a felkelés leszerelése. Ez kb. 1798. január elején meg is történt, mintegy hat hónapi szolgálat után anélkül, hogy ellenséget láttak volna. A Campo Formio-i béke után Napóleon Egyiptomba ment hadjáratra, amely azonban nem hozta meg az óhajtott sikert, majd megbuktatta a direktóriumot, és 1799 karácsonyán tíz évre első konzullá kiáltatta ki magát. Ez alatt Pitt angol miniszterelnök megalakította ellene a második koalíciót, amelyhez Ferenc császár is csatlakozott. Napóleon békét akart, hogy rendezhesse Franciaország belügyeit, az osztrák elbizakodottság azonban elérkezettnek látta az időt végleges leveretésére. A háború tehát megindult, de már 1800. június 14-én Marengónál megverte az osztrák hadsereget, amely Németországban is Moreauval szemben több ütközetet elveszített. Napóleon a Campo Formio-i feltételek alapján békét kínált, majd július 15-én Parsdorf- ban fegyverszünetet kötöttek, amit szeptember végéig meghosszabbítottak. Mialatt a béketárgyalások folytak, Ferenc király 1800. szeptember 4-én elrendelte a nemesi felkelést, amely immár a második volt. Hamarosan a csapatok a nyugati határon gyülekeztek. Mivel a béketárgyalások eredménytelenül végződtek, a János főherceg vezetése alatti osztrák hadsereg azonnal megkezdte az ellenségeskedést, de Moreau Hohenlindennél, München mellett, döntően megverte. Erre a felkelést Bécs védelmére rendelték, amely azonnal megkezdte az odavonulást. Összeütközésre nem került sor, mert 1801. február 9-én Lunevilleben a Campo Formio-i feltételek alapján megkötötték a békét, és Ferenc király pedig április 15-i kelettel elrendelte a felkelés leszerelését. A tiszántúli csapatok főparancsnoka ezúttal is báró Splényi Gábor altábornagy volt, akit a felkelés folyamán gróf Gyulai Albert tábornok váltott fel. A torontáli nemesi felkelők május 20-án érkeztek Zsombolyára, ahonnan ki-ki hazamehetett, miután nyolc hónapig teljesítettek szolgálatot. A harmadik nemesi felkelés sem váratott sokáig magára. Napóleon 1804. május 18-án népszavazással örökös császárnak választatta magát, Ferenc császár pedig az örökös tartományait elszakította a Német-Római Birodalomtól, hogy szükség esetén Ausztria császárává változzék át. Napóleon 1805 májusában fejére tette a lombard vaskoronát, ami annyira érzékenyen érintette Ferenc császárt, hogy ismét szövetkezett Angliával és Oroszországgal Napóle121
