Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
OEXEL MÁTYÁS FERENC (1759–1828)
OEXEL JÁNOS (1774. szeptember 21. - 1811. december 26.) Oexel Nepomuki János Mihály Nagyszentmiklóson született 1774. szeptember 21-én, mint az Akvizítor Mátyásnak és feleségének legifjabb gyermeke. Kettős gyermek volt. Ikertestvére azonban, aki a keresztségben a Gellért Ferenc nevet nyerte, kiskorában elhunyt. Úgy fiatalságáról, mint további életéről igen keveset tudunk, mert hiszen ő olyan rövid életű volt, hogy története alig lehetett. Oexel János a pozsonyi jogakadémián 1794-ben elvégzett egy tanévet. Ebben az időben a jogi oktatás két éves volt. Valószínű, hogy a második évet is abszolválta, azt hogy hol, jelenleg nem tudjuk. Egy ideig ügyvéd mellett dolgozhatott. A Királyi Tábla előtt vizsgát tett, és felesküdött ügyvédnek. Oklevelét Torontál vármegye 1799. április 22-én tartott közgyűlésén mutatta be és hirdette ki.1 Apja halálakor már 29 éves ugyan, de még nőtlen volt. Két nálánál idősebb fivére intézte a dolgokat, amint azt azok életrajzánál láttuk. Ő inkább csak segített nekik. A hagyatéki per még meg sem indult, amikor a lányok már látták, hogy a fivérek nem hajlandók követeléseiket teljesíteni, amiért is készültek a perre. Mindenekelőtt azt igyekeztek bizonyítani, hogy édesapjuknak az volt a végakarata, hogy a gyermekei egyenlően osztozzanak a hagyatékon. Mivel végrendelet nem maradt, a Jozefa-féle móringoló levél - amelyet fő bizonyítéknak szántak - nem nyújtott teljes bizonyítékot. Tanúkihallgatásokat is alkalmaztak. így 1804. június 16-án Nagykikindán Nagy Miklós és Szentiványi István torontáli megyei táblabírók vettek fel tanúvallomásokat, amely alkalommal kihallgatták Rúzsa Katalin, kb. 50 éves zombori lakost. Ő azt vallotta, hogy: „Azon a napon, amikor az öreg Mátyás meghalt, magához hívatta János fiát, és magyarul a következő beszélgetés folyt le közöttük: No, fiam - mondá az öregúr ne veszekedjetek, együtt szépen éljetek, egyiknek annyi, mint a másiknak. Mire János azt felelte, hogy: Úgy de, uramatyám, hát az, aki annak előtte sokat kapott, annak nem lehet annyi. Mire a halállal viaskodó öreg Mátyás azt felelte: Már meg vagyon írva.” Rúzsa Katalin még azt is vallotta, hogy ezek voltak a haldokló utolsó szavai. Nekem egy kissé gyanúsnak tűnik fel ez a tanúvallomás, legelőször is azért, mert a tanú állítása szerint magyarul folyt le a beszélgetés apa és fia között. Hiszen tudjuk, hogy a család akkor még otthon németül beszélt, és Mátyás még azokat az okmányokat is, amelyek magyarul lettek kiállítva, mint Návay Johanna és Szilber Magdolna móringoló levelei, németül „Mathias Oexel” írta alá. Az örökösök is németül leveleztek, a hagyatéki leltárt is németül vették fel. Nem valószínű tehát, hogy amikor haldokíott, pár órával halála előtt ma1 M. Novák Veronika: A Pozsonyi Jogakadémia hallgatósága 1777-1849. Bp. 2007.127., MÓL. MF. 27402.SZ. t. Torontál m. kgy.jkv. 1799. IV. 22/233. 116
