Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
OEXEL MÁTYÁS FERENC (1759–1828)
nevű tagja is szerepet játszottak, és különböző időkben a város főbírái voltak.s Nemesi címert is használtak, úgy a pajzsban, amint a koronán a pelikánt.5 6 7 A magyar nemesek sorában én nem találtam meg a családot, lehet azonban, hogy német nemességük volt, amelyet előbbi hazájukból hoztak magukkal, itt azonban nem honfiúsíttatták. A család egyik tagja később Bérczyre magyaro- síttatta nevét, akit 1849-ben Rónay Mihállyal együtt fogták el és vittek az „Újépületbe”. Az összes akkor szereplő és az Oexelekkel is összeköttetésben volt szegedi és Csongrád megyei családokkal jó viszonyban voltak, amit bizonyít, hogy sokszor szerepeltek mint keresztszülők és házassági tanúk. Magdolnának volt egy nővére is, Franciska, aki 1800 körül ment férjhez a Trencsén megyéből a Divék nemzetségből származó Vály Andráshoz, aki 1809-ben a Csongrád megyei inszurgens nemesek kapitánya, később főszolgabíró és táblabíró volt. Mátyásék Zomboron a plébánia kertjével határos, később Duzsár-féle háznak nevezett házban laktak. Ezen a telken az elemi iskola áll, de a régi, Mátyás idejéből való kis földszintes ház még ma is megvan. 7 Mátyásnak a család történetében csak bátyja, Jakab 1808. augusztus 20- án bekövetkezett halálát követően nőtt meg a jelentősége, mert úgy is, mint a család legidősebb férfitagja, és úgy is, mint jóval idősebb testvér, ő vette át a család közösen kezelt ügyeinek intézését, nevezetesen a patronátust, a kisebb királyi haszonvételek, így a regále, híd, vám stb. vezetését, és főleg a nővérek által indított hagyatéki per vitelét. Ebben az időben Mátyás már 49 éves, legfiatalabb öccse, János 30 éves, de még nőtlen, Jakab fiai közül Alajos 27 éves és már nős, Károly 24 éves volt, tehát már mind felnőtt férfiak voltak. A per ekkor már Debrecenben, a Tiszántúli Kerületi Legfelsőbb Bíróságon folyt, mert hiszen tudjuk, hogy a vármegyék visszaállítása után a Bánság különállása megszűnt. A per lényegét Jakab életrajzánál már ismertettem. Annak bizonyítására, hogy az örökhagyónak eszében sem volt a lányait és különösképpen Jozefát és férjét, Teklits Pétert a fiaival egyenlő elbánásban részesíteni, 1810. szeptember í-jén Zomboron tanúkat hallgattak ki, amiről jegyzőkönyvet vettek fel. Először Kubicsek György tett tanúvallomást. Ebben elmondta, hogy ő néhai idős Mátyásnak és később Teklits Péternek - mint Zombor bérlőjének - volt a tiszttartója. Abban az időben úgy előtte, mint mások, de főleg a helység elöljárói előtt az öregúr többször kijelentette Teklitsre vonatkozóan: „Nem úr ő itten, nem is lesz az soha, mert nem fiam ő, hanem csak vejem, menjen Szegedre, ahol háza vagyon!” Bizonyította továbbá azt, hogy amikor Teklitsnek letelt a bérletideje, az öregúr kényszerítette a Zomborról való elköltözésre. Ugyanilyen értelemben vallottak a község bíróságot és esküdti tisztet viselt tagjai, nevezetesen Balázs József akkori bíró, Simon János, Szűcs Lőrinc és Tsettey (Csejtey?) Ferenc. Vallomásukat Urba5 Reizner János: Szeged története, i. m. III. 65. és 66. 5 Tápai-Szabó László egyetemi magántanár közlése 7 Az épülettel, ill. az iskolával kapcsolatosan lásd: Kiszombor története. Szerk. Marosvári Attila, i. m. II. 107-109. Az említett házat időközben elbontották. 107
