Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
OEXEL MÁTYÁS FERENC (1759–1828)
nies Mihály községi jegyző vette fel és hitelesítette aláírásukat. Ők is vallották, hogy idős Mátyás előttük és mások előtt is többször hangoztatta: „Nem Teklits itt az úr, én bizony kikergetem, itten nekem nem lakik!” Bizonyították még azt is, hogy amikor a bérlet ideje letelt, Teklits azonnal Szegedre költözött, azt a házat pedig, amelyben Zomboron lakott, az öreg Mátyás idősebbik fiának, Jakabnak adta át azokkal az épületekkel együtt, amelyeket Teklits Péter építtetett. Ezek az épületek nem lehettek mások, mint a Tibor és Aladár telkén épült gazdasági épületek, főként Aladár magtára és Tibor istállója, a lakóház pedig a Tibor alsó háza, amely akkor - az 1805. évi térkép szerint - az Emília utcáig nyúlt ki.8 Hogy a perben hozott-e a bíróság ítéletet, vagy egyezséggel végződött, nem tudom, de úgy gondolom, ez utóbbi történt.9 A végeredményt azonban tudjuk, amely az volt, hogy a nővérek ingatlant nem kaptak, az mind a fiúknak maradt úgy, ahogy azt 1805-ben egymás között Vertics József közbejöttével elosztották, és rá a királyi adományt - confirmatiot - megszerezték. Oexel Mátyás jövedelmének egy részét kamatra, üzleti haszonra kölcsönözte ki. Ilyen ügyletről tudósít egy per, amelyet lánya, Antónia, özvegy Onossy Jánosné indított a makói úriszék előtt, már apja halála után. Beadványában, amelyet 1830. október 1-jén keltezett és az úri törvényszéknek címzett, előadta, hogy apja még 1816-ban Simon Lázár makói lakosnak, akit Szécsénynek is neveztek, rövid időre, törvényes kamatokra kölcsönzött 1600 váltóforintot. Kérelméhez csatolta az eredeti adósságlevelet. Levelében előadta, hogy az adós a határnapra sem apjának, később neki sem fizette meg tartozását, pedig arra többször barátságosan felszólították. Végezetül kérte az úriszéket, hogy ha kell, foglalással szolgáltassanak neki igazságot. A panaszlevelet az úriszék feleletadásra október 23-án kiadta Simon Lázárnak, majd a válasz után az ügyet 1831. december 10-én tárgyalták. Az alperes, Simon Lázár, azt elismerte, hogy valóban felvette a pénzt, de állította, hogy azt visszafizette kamatostól, ezért kérte felmentését. Mivel az adóslevél a felperesnél maradt, és az alperes semmivel sem tudta bizonyítani, hogy fizetett, elmarasztalták, és egyúttal az úriszék megbízta Bódy Miklós uradalmi számtartót, hogy Simon vagyonát foglalja le és elégítse ki Onossynét. Bódy a parancs végrehajtásával nem sietett. Közel egy év elteltével, 1832. december í-jén jelentette az úriszéknek, hogy Simon Lázárnak a zsinagógában levő - száz forintot érő - székén kívül (amelyet már egy másik ügy miatt átadtak Simon egyik hitelezőjének) semmi vagyona nincs. A jelentést az úriszék december 10-én tartott ülésén tudomásul vette, és az ügyet irattárba helyezte.10 8 Ezzel kapcsolatosan lásd az Oexel Jakabbal foglalkozó fejezetnél leírt kiegészítéseinket! 9 A per 1811. február 4-én ért véget. Az ítélet szerint a perlekedők megegyeztek, amiről jegyzőkönyv készült, de az nincs az iratokhoz csatolva. MÓL. Tiszántúli Kerületi Tábla. O. 21. 10 CSML. Makói Levéltár (a továbbiakban MVL.) XI. 601. Csanádi püspökség makói uradalmának iratai. Úriszéki iratok. 1832/23-77. 108
