Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
KOSSUTH ZÁSZLÓ
Dósa György szöges szavakkal korbácsolja a nemesek osztálygőgjét, lázító bűneit. „A jobbágyokat rugdaló nemesség feledi, hogy csak igaz bátorság nemesit, s untalan őseik érdemére hivatkoznak. Húzzák, vonják a népet, s ebből nem csinálnak lelkiösmeretet. ígérnek, fogadnak mindent, mint a kikérő vőfélyek, de szavukra nincs mit adni, mert álhatatlanok. Szerintük nincsen isteni és emberi jog, amit pénzzel el nem hallgattathatnának. Beérik az olyan igazsággal, a melyhez megvesztegetés árán jutottak.” Minden szó valóságos pörölycsapás az osztálykiváltságosokra. Dósa, a nemes, embertársát, testvérét látja a jobbágyban. Dósa nem akarja elrabolni a nemesek szerzett jogait, de a jobbágyok számára is követeli az életnek, a becsületnek, az emberi méltóságnak jogait. Dósa terveiben még kialakulatlanul egy hatalmas agrárprogramm ereje izzik. O indítja meg a magyar nép felszabadításának héroszi munkáját, melynek Kossuth Lajos adott megváltó lendületet, s mely munka még ma sincs befejezve. Majd ha minden kötött birtok felszabadul, ha a főpapi és főúri kiskirályok nem ítélhetnek senkit éhezésre, nyomorra, kivándorlásra, ha a becsületes munkának meg lesz a jutalma, s csak a munkának lesz becsülete, akkor válik valósággá a dálnoki székely szabadsághős álma. A Dósa György harca a becsület, a munka, az életösztön, az emberi méltóság kereszteshadjárata volt a kiváltságok pogányái ellen. Hazugság, hogy Dósa harcosai a nemesek, az urak meggyilkolását tűzték volna ki céljukul. Maga Dósa ősi székely nemes volt, táborában sok volt a nemes, aki a névhez méltóan a jogtalanok, a tiprottak, a tönkrenyúzottak pártjára szegődött. Komoly, tervszerű, messzicélú volt Dósa haditerve. A népfelségnek volt hőse az acélöklű székely. Lelkében ugyanaz a tűz égett, mely a francia forradalomban égig lobogtatta lángját. A népet szerető lelkének ösztönével mutatott reá a népfelség parancsaira. Oszlik a százados köd Dósa alakja körül. A tüzes korona, melylyel kegyetlen ellenségei a halál királyává koronázták, kezd az örökélet glóriájává átragyogni. Az új Magyarország építői kegyelettel teszik le alapköveknek azokat a köveket, melyeket a Dósa vére szentelt meg. Tudják, hogy a föld felszabadítása, a latifundiumok összeomlása Dósa szellemének diadalát fogja jelenteni. A Kossuth Lajos-párt hivatásához marad méltó, ha Dósa György szabadságharcának négyszázéves évfordulóján áldozati tüzeket gyújt. Dósa magyar és radikális volt. Lelkében egybeforrt a nemzeti eszme az emberi jogok szeretetével. A magyar földet akarta meghódítani a magyar nép számára, hogy a nép ne rabszolgája, hanem ura legyen annak a földnek, melyet verejtékével termékenyít, vérével megszentel. Dósa szántotta fel a magyar ugart, hogy az Kossuth Lajos magvetését befogadhassa. Lehet, hogy Dósa kíméletlen volt harcában, dehát sziklákat nem lehet imádsággal felrobbantani. S Dósa ellenségeinek szive a sziklánál is keményebb volt! Gyönyörű volt Dósa haragja, mert egy eltiprott nép elkeseredése mennydörgött abban. Vér patakzott ütése nyomán, de e vért százados bűnök festették feketévé. Nagy volt Dósa, mert a szegények, az elhagyottak ügyét védelmezte. Hős volt, mert a népszabadság koszo- rúzta vezérré. Vértanú volt, mert a tüzes trónon is hű maradt önmagához. Az országos nevű történetíró, Márki Sándor rembrandti értékű képet rajzolt Dósáról: „Dósában egyénileg jellemes, eszes, vitéz, a nép javát szolgáló hazafit fogunk megismerni, ki a balvélemények egy részének kiküszöbölésére vállalkozott, de eszközeiben különben sem válogatván elsodorta, s a századokra megbukott igaz ügygyei együtt pellengérre állította őt is az érdekeit féltő türelmetlenség.” 293
