Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG

pro rege nostro”143 felkiáltással feleltek. Az ügyész úr hivatkozik arra, hogy Napoleon schönbrunni proklamációját a magyar nemzet visszautasította, s a Habsburgokhoz való hűségének fegyveresen is kifejezést adott. Mondja meg hát nekünk az ügyész úr, hogy milyen névre hallgatnak azok a jeles magyarok, kik a királyhűségnek ilyen történelmi értékű példáit teremtették? Mert ha nemzeti erény a királyhűség, nem szabad feltételezni a nemzetről azt a hálátlanságot, hogy erénye hőseit elfelejtse. Ugy-e bizony, a hir nem ver e „hősök” felől. Az igazság az, hogy éppen azok szent emlékezete él örökkön örökre a nemzet szivében, kik a király ellen vívtak harcokat! Bocskay, Bethlen, Rákóczi, Kossuth a király ellen vívott küzdelmükkel tették halhatatlanná nevüket. Az ügyész úr a vezérek korába visszamegy bizonyságért. Pedig itt rossz helyen kereskedik. A vérszerződés köztársasági államformát teremtett. A fejedelmet elnöki hatáskör illette meg. A nemzetnek a törvényhozásban való joga Róma köztársaságára emlékeztet. A magyar faj ősi természete, nemes büszkesége bizonyítja, hogy akaratának korlátáit nem tűrte, hogy magabízó erejében élettörvényeit maga szabályozta, s csak a hatalmi erőszak kényszeríthette idegen parancs iránt való engedelmességre. A tanúságtételül felhívott múlt mellettem bizonyít. Rákóczi kurucait, Kossuth honvédéit az a lélek lelkesítette, melynek diadaláért én is harcolok. Fegyvereik élét az a szellem ragyogta be, mely az én toliamat vezette „Kossuth Lajos országáénak megírásakor. A nemzeti függetlenség szelleme! E szellem teremti meg az ónodi országgyűlést, melyek detronisálják a Habsburgokat. Az évi junius 14-én hozott második artikulus intézkedik 1707. „Az Austriai-Ház akár mimódon praetendalt mindennemű jussának eltörléséről.” Kimondja ezen artikulus a Habsburgok detroni- zálását, mert „az Austriai-Ház oly csalárd, alattomban való áskálásával, veszedelmünk munkálódása, és álnokul velünk bánása, s nem egyébre, hanem hogy maga kegyetlen uralkodása és utálatos igája és erőszakos hatalma alá hajthasson Bennünket. Ezt célozá, avagy csak onnan is bőségesen kitetszik, hogy ő királyi hatalmával és auktoritásával gonoszúl élvén, s nem lévén maga kötelességére, mely Hazánk írott törvényeiben és a hittel megerősített Diplomákban bőven le van ábrázolva, semmi tekintete.” Az 1849. április 14-iki függetlenségi nyilatkozat az én harcom igazságát bizonyítja. Az ügyész úr kétségbe vonja, hogy Kossuth Lajos republikánus lett volna. Miért nem vette azt a köteles fáradtságot, hogy elolvassa Kossuth Lajos iratait és beszédeit? Kossuth nemcsak a szabadságharc véres viharában vallotta magát republikánusnak, hanem mindhalálig hű is maradt lelke szentségéhez. Cikkemben idéztem 1851-ben és 1893-ban tartott beszédeiből. Most felolvasok iratai VII. kötetében közölt leveléből, melyet Turinban, 1868. évi december hó 6. napján írt, s melyben újra hitet tesz köztársasági hitvallása mellett. Azt írja Kossuth Lajos: „Szívvel, lélekkel republikánus vagyok. A jövendő a demokráciáé. És a demokrácia annyi, mint önkormányzat - a népnek a nép általi önkormányzata. Ez pedig csak köztársaságban lehetséges. Köztársaságon kívül legfellebb csak a kormánybani részvéthez juthat a nép. Önkormányzathoz nem, - a népnek a nép általi önkormányzata és a monarchia egymást kölcsönösen kizárják. - Királyt választani annyi, mint a jövendőnek zavart, vi- szálvkodást és katonai pronunciamentókat hagyni örökségbe. Köztársaságot alapítani 143 vitám et sanguinem pro rege nostro: „életünket és vérünket uralkodónkért”.

227