Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG
„Mondja ki a közgyűlés, hogy a legközelebbi országgyűlési képviselőválasztáskor pártunk lehetőleg minden kerületben állít jelöltet. A pártnak bármelyik tagja köteles a pártvezetőség felkérésére jelöltséget vállalni. A jelöltséget annál inkább vállalhatja, mert republikánus jelöltnél anyagi áldozatnak nem szabad felmerülnie. Jogunk van polgártársainktól követelni azt, hogy a köztársasági párt jelöltjére anyagi ellenérték nélkül szavazzanak, az alkotmányos költségeket se kívánják, mint arra lelkes példát adtak Budapest IX. és X. kerületének köztársasági szavazói az 1913. évi február hó 27-én megtartott képviselőválasztáson. A köztársasági jelöltek programmbeszédjiikben hirdetik az eszmét, s a bukásnak is meg van a maga nagy hóditó jelentősége, az eszme terjesztésének erkölcsi diadala. Indítványom tehát az, hogy minden kerületben kell köztársasági jelöltet felléptetni. Az események igazolták, hogy nekünk nemcsak a munkapárti haramiák az ellenségeink, hanem azok az álfüggetlenségiek is, kiknek keskeny agyát megülte a kormányképesség köde, kik még mindig „királyhii”-eknek vallják magukat. Láthatjuk, hogy ma Magyarországon Kossuth Lajos politikájának, a nemzetbecsületnek csak egy pártja van: a köztársasági párt. Bűnt követnénk el a mi ragyogó tisztaságú, hófehérfényü zászlónk ellen, ha azt nem igyekeznénk diadalra vinni. - Igaza van vezérünknek: dr. Nagy Györgynek, hogy „Magyarországon a nemzeti becsület és a köztársasági meggyőződés egyet jelent”! Éljen a demokratikus magyar köztársaság!” Minden téren szervezkednünk kell. A nemzet milliói szeretettel, bizalommal kisérik a mi mozgalmunkat, tőlünk várják az uj, a bátor, a becsületes magyar politikát. Átkozottak lennénk, ha bennünk, utolsó reményében is csalódna a nemzet. Legyünk elkészülve minden szenvedésre. Ha lángtengereken, ha szuronyerdőkön át is, de diadalra kell vinnünk Kossuth Lajos eszméinek zászlóját! (1912. január 14.) Magyar Köztársaság A mi vértanúink Irta: Nagy György Mikor az 1795. május 20-iki kivégzés előtt Kondé Miklós püspök, infulás apátoktól körülvéve az egyházi rendtől megfosztotta Martinovics Ignáczot, kenetteljesen szavalta: „az előttünk térdeplő szerencsétlen testvér megfeledkezve egyházi állásának kötelességeiről, lázadóvá lett, összeesküvést szervezett, megvetve az isteni és emberi törvényeket, lábbal taposta a király és a haza iránti köteles hűséget.” Martinovics felállva, büszke daccal oda menydörögte: „A király iránt - igen, de hazám iránt - sohasem!” A vértanúnak ez a mondása leghívebben jellemzi azt a mozgalmat, melyet a történetírás „Martinovics-féle összeesküvés”-nek nevez. Martinovicsot és társait meggyilkolták, mert a nemzeti függetlenségnek, a köztársasági eszmének voltak hívei. Minden bünük az volt, hogy nagyon szerették hazájukat, s a francia forradalom égig lobbant lángjánál meg merték látni a magyar földre ránehezedett habsburgi kormot. Az igazságnak meglátásáért hóhérpallós alatt vérzett el Martinovicson kivül a harcok oroszlánja: Laczkovics János kapitány; a krisztusi szivü tudós: Hajnóczi József; a demokrata mágnás: gróf Sigray Jakab; a rajongó apostol: Szentmarjay 219
