Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG

földjévé. Hogy a fogságra ítéltekkel milyen pogány kegyetlenséggel bántak, azt Kazinczy leírja a kufsteini, spielbergi és munkácsi börtönökben átszenvedett kínzásairól írt emlékirataiban.

A magyar republikánusok meggyilkolásával az önkényuralom el akarta fojtani a szabadságnak még a gondolatát is, hogy annál szabadabban ki lehessen zsarolni a nemzetet a franciák elleni háború céljaira. Egy-egy bátrabb hang felhangzik még az országgyűlésen. Az 1807. julius 29-iki gyűlésen Felsőbükki Nagy Pál,116 az ellenzék nevére el menydörgi az akkor felségsértés számba menő igazságot: „Mi itten nemcsak a nemzetnek képviselői, hanem az egész magyarországi népnek védelmezői vagyunk”. I. Ferencznek az a pár becsületes, önzetlen követ is igen sok. Feloszlatja az országgyűlést, s az új diétára megkezdődik az előkészület. Ezt utánozta 1910-ben Khuen-Héderváry. Az ország ösz- szes méltóságait császári lakájokkal töltik be. A király a hercegprimási székbe ülteti sógorát, Károly Ambrus főherceget, ki a papokat lelki kényszerrel, egyházi átokkal való fenyegetéssel tiltja el az ellenzék táborától. Báró Vay Miklós tábornok joggal panaszolja: „A hivatalok, méltóságok és más kedvezmények pénzen vásárolhatnak a finánciában megszorult udvartól, s a gazdag ember minden képesség nélkül az ország első méltóságainak birtokába jut”.

A főispánok vezetik a választásokat. Az ellenzék vezéreit erőszakkal kibuktatják. Felsőbükki Nagy Pált az „ad audiendum verbum”117 királyi parancsa tiltja el a politikától.

Az így 1808. augusztus 28-ikán megnyitó diétán óriási többségben voltak a császár engedelmes cselédjei, a századév előtti munkapártiak. A király megnyitó beszédében a pénzzel és szuronnyal összetoborzott követeket: „Szivem legkedvesebb magyarjainak szólítja, s biztatja őket: „Folytassátok tovább is magyarságokat, én dicsekszem azzal, hogy a királyotok vagyok”. A megvesztegetett rendek azon melegében Napoleon ellen megszavaznak 20.000 katonát, kijelentik, hogy minden további áldozatra készek, s felhatalmazzák a királyt, hogy az insurrectiót országgyűlés nélkül is fegyverbe szólíthatja”.

116 Felsőbükki Nagy Pál: (Fertőszentmiklós, 1777. szept. 7. - Bécs, 1857. márc. 26.): liberális nemesi politikus, az MTA ig. tagja (1830). Sopron vm. ogy.-i követeként az 1807-i ogy.-en harcot indított a jobbágyság terheinek enyhítésére és helyzetének javítása érdekében; harcba szállt a nemzet politikai, gazdasági és nyelvi jogaiért. Korán kitűnt szónoki tehetségével. A következő két ogy.-re azonban a kormánykörök mesterkedései folytán nem tudott bejutni. Újból részt vett azonban az 1825-i ogy.-en, ahol az örökváltság bevezetését követelte, s a m. nyelv érdekében elmondott jelentős beszédének következményeképpen Széchenyi István kezdeményezésre létrejött az MTA. A későbbiek során megrettent a forradalom lehetőségétől, s szorult anyagi helyzetét kihasználva a bécsi udvar megnyerte a saját céljaira. 1832-ben megkapta a jövedelmező Pálffy-csődtömeg gondnokságát. 1830 után az ogy.-eken már a haladó ellenzékkel szemben számos kérdésben a kormányt támogatta. Az 1839-40. évi ogy.-en még képviselte vm.-jét, de már jelentős szerepet nem játszott. Életének hátralevő idejében visszavonultan élt.

117 „ad audiendum verbum”: (lat.) a. m. a szó meghallására; ez a szólásmód abban az értelemben jött használatba, hogy a felsőbbség maga elé idézi s megrója alárendeltjeit azokért a mulasztásokért vagy helytelenségekért melyeket elkövettek. Ad audiendum verbum regium. A király elé idézés hasonló célból.

207