Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
MAGYAR NEMZET
tatva, ugrásra késztetik a tíirelmetlenkedőket. Elhitetik a könnyenhivőkkel, hogy azonnal megvalósítható lenne a függetlenségnek, az önállóságnak minden vágya, s az csupán a nemzet vezéreinek akaratától függ. A meg nem valósított vágyakért a vezéreket teszik felelőssé. Letagadják a múlt bűnét, a saját bűnüket, s előre elsikkasztják a jövőnek erényeit, a mások küzdelmeinek eredményeit. S ez igy fog tartani mindaddig, míg a híd fel nem épül, míg az átmeneti idő véget nem ér. Azért kell sietni az elvállalt munkával. Fájdalom, még alig kezdtünk hozzá. Egy évi munkánknak alig van valami látszata. Építsük a hidat! Elő az anyaggal! A progresszív adó, az alkotmánybiztositékok, az általános választójog törvényjavaslataival. Vasból kell építeni a hidat, hogy bátran, bizalommal mehessen át a nemzet. Atkozott legyen, ki önzőn vesz részt e szent nemzeti munkában! Megértjük és átérezzük az átmeneti idő nehézségeit. Tudjuk, hogy lejárt a csodák ideje, s a „Legyen világosság!” elhangzó parancsára nem oszlik el a sötétség. A bűnöknek, az éjszakának, a nemzeti jogok elárulásának, a szabadság börtönének az a sötétsége, melyet a hatvanhetes politikának negyvenéves múltja árnyékként borított az országra. De szeretnék már legalább hajnali sugarait látni a szebb jövő Napjának! Hogy lássuk látó két szemünkkel, necsak álmodjunk róla. Mi tűrés-tagadás, csömörlésig elég volt az adómegajánlásból, az ujonczmegszavazásból. Alkotni szeretnénk már. Égünk a munkavágytól. Építeni akarunk. A népért és a népnek. Azért a népért, azért a testvéreinkért, kik szenvedve, üldöztetve is mindig híven kitartottak lelkűk szentsége, a függetlenségi eszme mellett. MAGYAR NEMZET 1907. május 15. Munkásházak. Irta: Dr. Nagy György A gazdasági munkásházak építésének állami támogatásáról szóló törvényjavaslatot tárgyalta tegnap a képviselőház. Szeretettel teljes, melegfényü javaslat ez. Előre vetett, biztató ragyogásu sugara a nagy szocziális alkotásoknak. Házat épit az állam a munkásnak, a kinek eddig nem igen akadt nyugodalmas otthona. Az állam ezentúl módot nyújt neki arra, hogy ne érezze magát mindig otthontalannak. Hadd legyen, hol kipihenje verejtékes fáradalmát, honnan nj erővel indulhat a kenyérért való nehéz küzdelembe, hova legalább néhány órára menekülhet a nyomor üldözése elől, mely künn az életben olykor százfelöl is a nyomába száguld. Hogy a munkásoknak ezrei sorakoztak a gyűlöletnek piros zászlója alá, abban nagyrészben az eddigi kormányok és parlamentek a hibásak. Folytonosan csak politizáltak, minduntalan közjogi kérdéseket feszegettek, és ezenközben behunyt szemmel és bedugott füllel haladtak el a legfontosabb szocziális problémák mellett is. Nem törődtek a munkások érdekével, nem látták meg ezer vértizzó sebét, nem hallották felsíró sóhaját. Érzéketlenek, süketek és vakok voltak. Csak saját magukkal törődtek. Önzők, szívtelenek 155
