Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
MAGYAR NEMZET
Kishitűség Irta: Dr. Nagy György Fájdalommal látom, tapasztalom, hogy a közélet hű munkásai között is sok van olyan, kinek nem elég erős a hite. Bízik - de kétkedéssel. Remél - de csüggedéssel. Küzd, fárad, harczol — de mindig félve, aggódva. Hányszor lehet hallani, hogy helyesnek, jónak, üdvösnek hangoztatnak egyes véleményeket, de nem bíznak annak gyakorlati megvalósításában. Meghátrálnak a vélt akadály elől. Kishitiien feladják a harczot. Takaródét fújnak. Leverten visszavolnulnak! Nem hiszem, hogy a léleknek ez a félénk aggodalma, magyar jellemvonás lenne. Ezeréves történelmünk kiragyogó nagyjait éppen az erős hit, a törhetetlen elhatározás jellemezte. Kossuth Lajos azért marad minden magyarnak örök időkön át örök ideálja, mert a maga elé kitűzött szent czélt, édes hazája szabadságát, függetlenségét a czélhoz méltó erős akarattal, csodatevő hittel, ragyogó bizalommal igyekezett diadalra vinni. Mindig haragra gyűl szivem, ha a politikai életben, az alkotmányos küzdelemben a kishitüek siránkozását hallom a nemzetiségek magatartása, a kamarilla ármánykodása, a császár önkényeskedése miatt. Mint az üres barlangban rettenetesen zajos visszhangja támad egy elkiáltott hangnak, úgy a hitnélküli, üres szívben is százszorosra, ezerszeresre hízik a kis aggodalom is. Az ilyen lelkeknél az óvatosság lemondássá gyengül. A megfontolás csüggedéssé válik. S uralkodóvá lesz a csüggedés és lemondás politikája! Csak olyan férfiak méltók arra, hogy az ország sorsának intézésében részt vegyenek, hogy politikai tényezők legyenek, kiknek szivét, lelkét, egész gondolat- és érzésvilágát betölti a függetlenségnek rajongó szent hite, az a hit, melynek Goethe szerint édes lánya a csoda, az a hit, mely Rákóczival Rodostóba bujdosott, mely a turini szent remetét egy perezre sem hagyta el. Ilyen hitre van szükségünk! Nagy, nemzeti munka előtt állunk. A nemzet a többséget nyert függetlenségi párttól egy uj életnek, egy uj világnak megteremtését várja. Nemcsak várja, hanem követeli is. Követeli, hogy a régi rendszer romjain építsük fel a függetlenség templomát. Ezt a munkát csak erős hittel, erős akarattal tudjuk elvégezni. Ha minden követ, minden téglát előbb megmutatunk boldog-boldogtalannak, nemzetiségeknek, Bécsnek, császárnak, osztráknak, hatvanhetes pártoknak, s a bírálat szerint leütünk belőle, lefaragunk, kisebbítünk, szánalmas látvány lesz az épület. Nem templom, hanem viskó. Nem egy nemzetnek örök időkre való büszkesége, hanem gyengeségünknek ezégére. Nagy igazságot hirdet a klasszikus költő: „szürke minden elmélet, de zöld az élet aranyfája!” Szürke, elkopott politikai elmélet az, mely mindig magán kívül keresi a bajok okát. Az élet arra tanít, hogy az erős akaratnak diadalt kell aratnia. A Fejérváry-féle önkényuralom legnehezebb napjaiban is a hitet hirdettem, harezra tüzeltem. Szent meggyőződésem most is, hogy további harcz mellett a darabontok s minden patronusok csúfos vereségével végződött volna a nemzeti küzdelem, s most a szövegezési bizottság helyett fegyőrök gondoskodnának Fejérváryékról. Jó hazafiak, de kishitüek vagyunk! Nem azt reméljük, hogy tervünk sikerülni fog, hanem mindig attól félünk, a miatt aggódunk, hogy MAGYAR NEMZET 1907. április 27. 151
