Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
ELŐSZÓ
Mindezek társadalmi feszültséget, elégedetlenséget szültek. Elég csak a Szántó Kovácsféle földmunkás agrárszocialista megmozdulásra utalni. Az ipar súlyát összességében meglehetősen szerénynek minősíthetjük, különösen, ha a város nagyságrendjéhez viszonyítjuk. Az ipar és a még mindig túlsúlyában külterjes mezőgazdaság munkaerő-felszívó képessége elégtelen maradt. Az 1890-es évektől az ipartelepítés és a mezőgazdaság belterjessége enyhítette volna a helyi szociális feszültségeket. A város vezetői szorgalmazták ugyan a gyáripar fejlesztését, de saját erőforrásból ezt nem oldhatták meg, a szakminisztérium azonban egyetlen alkalommal sem támogatta ezeket az elképzeléseket anyagi hozzájárulással. Ebben közrejátszhatott a város ellenzékisége is. Az iparban dolgozók sztrájkkal próbáltak jobb bérfeltételeket kicsikarni. Ami a századforduló Hódmezővásárhelyének ipari társadalmát illeti, döntő hányada a kisiparhoz tartozott, vagy önálló vállalkozóként, vagy valamely gyár alkalmazottjaként dolgozott. Rossz mezőgazdasági termés esetén a gyárak a gyengülő vásárlóerő függvényében csak minimális megrendelésben reménykedhettek. Ha politikai jellegű véleményt formáltak, a kormányellenes hangvétel volt a jellemző. A kulturális elmaradottsággal a város létszámában kevés értelmiségi vette fel a harcot. Az iskoláztatás területén évszázados elmaradottságot kellett pótolni. A külterületen a tanyai iskolák építésének első hulláma 1900-ban kezdődött el. Korábban pl. az 1880-as években a tanyai tanköteles gyerekeknek jó, ha a 20%-a eljutott az iskolába, lényeges javulásnak tekinthető egy 1905-ből származó adat, mely szerint 20%-uk maradt tanítás nélkül, nem csoda, ha a tehetségek elkallódtak. A felsőbb iskoláztatás helyzete némileg javult. A már évszázados múltra visszatekintő gimnázium mellett létrejött a polgári leány-, majd fiúiskola. 1892-ben óvónőképző létesült, 1897-ben létrejött a földműves iskola. A magasabb műveltség biztosítására ezek az intézmények még mindig kevésnek bizonyultak. A felső iskolát végzettek sem éltek valamennyien intenzív szellemi életet. A Kaszinó sem tudta betölteni hivatását a korszerű műveltség terjesztésében. A Vásárhely és Vidéke írja 1883-ban: „Egy kalendárium ha akad minden háznál, imitt-amott ősi biblia, ennyiből áll népünk könyvtára.” Sokat segített ezen az olvasókörök szerveződése. Szinte mindegyik alapított könyvtárat, így a könyv a tanyai olvasókörökön keresztül eljutott a külterület lakóihoz is. Az általános műveltség, a művészízlés fejlesztésében a helyi írók, költők, képzőművészek mellett szerepet játszott a helyi színház is. Lényeges előrehaladást jelentett a Nyári Színkör felépítése 1898-ban. A műsoron divatos operettek, és emellett főként népszínművek szerepeltek. A művészi színvonal és a rossz műsorpolitika miatt gyakran érte kemény bírálat a színtársulatokat. Színházi újság is megjelent a városban Arany Auspitz Jenő szerkesztésében. A helyi sajtó 1869-ben indult a Vásárhelyi Közlönnyel. 1870-től jelent meg a Hódmezővásárhely, amely konzervatív kormánypárti lapnak tekinthető, 1883-tól 1912-ig az Endrey Gyula által szerkesztett Vásárhely és Vidéke a függetlenségiek lapja, 1898-tól a Vásárhelyi Napló, 1901-től a Vásárhelyi Friss Újság Fejérvári József szerkesztésében. 1905-től Kun Béla lapja, a Vásárhelyi Reggeli Újság, a legnagyobb példányszámú ellenzéki lappá nőtte ki magát. A város lakosságának többsége nem támogatta a ’67-es politikai irányvonalat folytató államhatalmat, hanem a ’48-as szabadságharc és Kossuth emlékét őrizte meg a függetlenségi politika híveként. A képviselő-testület összetételében ez nem tükröződött, mivel a törvényhatósági bizottsági tagok felét a virilisek tették ki, akiket vagyoni helyzetük 10
