Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)
I. FEJEZET: A KÖZIGAZGATÁS JELLEMZŐI MAGYARORSZÁGO 1919 ÉS 1944 KÖZÖTT
még kik szólaltak fel a majdnem kéthónapos tárgyalások során. Esztergályos János, Griger Miklós, Gyömörey Sándor, Haller István, Kabók Lajos, Kéthly Anna, Madarász Elemér, Maróthy László, Meskó Zoltán, Peyer Károly, Pintér László, Rassay Károly és Túri Béla kétszer szólott a vitához. Apponyi Albert, Éhn Kálmán, Hunyadi Lerenc, Kálnoki Bedő Sándor, Krúdy Lerenc, Lukács György, Ostor József, Reisinger Lerenc és Udvardy János háromszor, Baracs Marcell, Neubauer Lerenc, Szilágyi Lajos és Viczián István pedig négyszer szólalt fel. Fábián Béla, Kun Béla, Wolff Károly, Kossalka János, Kray István ötször, Fáy István, Jánossy Gábor, Malasits Géza, Oberhammer Antal hatszor, Csik József és Propper Sándor hétszer, valamint Pakots József és Szapáry Lajos nyolcszor mondott beszédet. A legaktívabbak pedig a következő képviselők voltak: Bródy Ernő tizenötször, Buday Dezső huszonkilencszer, Farkas István tizennyolcszor, Gál Jenő tízszer, Györki Imre tizennégyszer, Hegymegi- Kiss Pál harmincnyolcszor, Petrovácz Gyula húszszor, Rothenstein Mór huszonkét- szer, Strausz István tizenötször és F. Szabó Géza tizenkétszer emelkedett szólásra. A képviselőházi tárgyalásban részt vett továbbá Bárány Sándor, Berki Gyula, Bottlik József, Brandt Vilmos, Flandorffer Ignác, Görgey József, Hajós Kálmán, Horváth Mihály, Jókay-Ihász Miklós, Kállay Tibor, Kálmán Jenő, Károlyi József, Kocsán Károly, Patacsi Dénes, Patay Tibor, Rubinek István, Simon András, Tabódy Tibor, Takách Géza, Vanczák János és Várnai Dániel is egyszeri hozzászólással.50 A bizottsági és a plenáris vitában az alábbi témakörök és jogintézmények váltották ki a legélesebb disputát: a bizottsági üléseken vetődött fel a vallásfelekezetek képviseletének bevezetése, amelyet éles vita után fogadtak csak el — s később még többen elleneztek —, valamint jelentős kritika érte a belügyminiszternek az alkotmányellenesen működő törvényhatósági bizottságok feloszlatását lehetővé tevő jogát is. Ez utóbbi egyébként nem volt teljesen újszerű a javaslatban: már Rakovszky István 1923. évi tervezetében is megfogalmazódott hasonló kormányzati igény, amelyet 1929-ben végül akként finomítottak a közigazgatási bizottságban, hogy a feloszlatás joga ne a belügyminisztert egy személyben, hanem a minisztertanács testületét illesse meg. Többen kifogásolták a belügyminiszter elnökletével tervezett négytagú fegyelmi bíróság ösz- szetételét is mondván, a javaslat szerint abban túl nagy arányban foglalnának helyett a belügyminisztérium tisztviselői. Úgyszintén hevesen opponálták a közigazgatási bizottság hatáskörének jelentős elvonását, amelyet nem csak az országgyűlés kapuin belül, de a szakmai folyóiratokban is többen kifogásoltak.51 A képviselőházban az ellenzék különösen támadta a virilizmus fenntartását és a legtöbb adót fizetők által választott tagok számarányát (pl. Hegymegi-Kiss Pál, Györki Imre, Kun Béla, Bródy Ernő, Gál Jenő, Propper Sándor, Farkas István és Esztergályos János), a túl sok tisztviselői tagot (pl. Berki Gyula), akik részben a törvényhatóságból, részben azonban az állami közigazgatás köréből kerültek be hivatali jogcímen vagy a szakszerűség képviseletének alakjában. A vallásfelekezetek képviselete szintén 50 KHN27-31. XVIII. és XIX. kötetek, passim. A közigazgatási törvényjavaslat tárgyalásai. Városok Lapja, 1929. március 15. (7. szám) 77-80. p., április 1. (8. szám) 92-94. p., április 15. (9. szám) 107- 109. p., május 1. (10. szám) 117-123. p., Várhidy Lajos: A képviselőház elfogadta a közigazgatási törvényjavaslatot. Városok Lapja, 1929. május 1. (10. szám) 117. p. 51 Csizmadia 1976, 380. p. 19
