Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)
I. FEJEZET: A KÖZIGAZGATÁS JELLEMZŐI MAGYARORSZÁGO 1919 ÉS 1944 KÖZÖTT
vita tárgyát képezte (pl. Györki Imre), és a demokratikus választójog hiányát, valamint a nők kiszorítását is többen opponálták (pl. gr. Apponyi Albert, Fábián Béla, Bródy Ernő). A városokra vonatkozóan Bródy Ernő önálló törvényjavaslatot igényelt, és Hegymegi a plénumon is nehezményezte, hogy a városok és a községek fejlesztésének programja hiányzik a javaslatból. Az utóbbi képviselő a belügyminiszteri fegyelmi jogkör kiterjesztését és a főispánok hatáskörének túltengését szintén sérelmezte.52 E helyütt a számos felszólaló közül Kun Béla gondolatait fogaljuk össze, mivel ő volt Hódmezővásárhely egyik országgyűlési képviselője.53 Az 1929. március 18-án elmondott beszédét azon megállapítással kezdte, hogy a javaslat célja nem az önkormányzati autonómia erősítése, hanem éppen ellenkezőleg: annak elvonása volt. Ezt látta bizonyítottnak abban is, hogy 1928 őszén a júliusban beterjesztett első törvényjavaslat szövege csaknem teljesen átalakult, vagyis az Egységes Párt tagjainak is „felébredt a lelkiismerete”, és tiltakozó szavukat hallatták a miniszter javaslatával szemben. Az első szakmai kifogását a törvényhatósági bizottságok tagjai számának mérséklésében jelölte meg. Úgy vélte, a parlamentáris életre nevelni kellett a nép fiait — nem csak a képviselőházban, de a municipális testületekben is, miként azt Nagyatádi Szabó István is szorgalmazta egykoron. A képviselőház közigazgatási bizottsági vitájában éppen ezért is emelték a közgyűlések tagjainak számát a belügyminiszter eredeti javaslatával szemben, aki jelentősen eltávolodva korábbi felfogásától „szűk kategóriára akarta szabni azoknak a befolyását, akik a törvényhatósági, a municipális életben rendelkezni fognak a jelen és jövő fölött, akkor egy nem is konzervatív, hanem reakciós, a múlt világába való 67-es szellemiséget akart megvalósítani, ami pedig a mai idők tanulságaival és következményeivel [...] homlokegyenest ellenkezik”.54 Rámutatott arra, a többek által jogosan kifogásolt tényre, miszerint a törvényhatósági bizottságokban az összes választók által választott tagok minoritásban lesznek, főként, ha tekintetbe vesszük az örökös tagokat és a tisztviselőket, akik „aszerint fognak igazodni a jövőben, amint a felülről diktált kormányakarat akarja”. A virilizmust is elvből utasította el: „nem bírom felfogni — fogalmazott Kun Béla —, hogy miért lehetne több nemzetfenntartó erő azokban, akik nagy vagyonnal bírnak, sporadikusan, elszigetelve, és a nemzet nagy egyetemességi közületével szembeállítva mindenesetre kisebb arányban, mint magának a népnek fiai, szintén adózó polgárok, kisgazdák, földmívesek, kisiparosok együttvéve”. Úgy vélte, hogy a mérsékelt — választásokon alapuló — virilizmus csupán áldemokráciát hozhat, mi több: a korábbi virilis tagságot még elfogadhatóbbnak is találta, mivel a tisztán vagyon alapján bekerültek között 52 Uo. 381. p. 53 Kun Béla 1878-ban született Nagyváradon, majd Hódmezővásárhelyre került, ahol tanulmányait is végezte. Később a debreceni jogakadémián volt hallgató, ahol a jogászifjúság elnökeként vett részt a közéletben. A Debrecenben kezdett hírlapírói tevékenységét Vásárhelyen is folytatta: megalapította és szerkesztette a Vásárhelyi Reggeli Újságot. Az országgyűlésbe 1910-ben jutott be először függetlenségi és 48-as képviselőként, ahol később is a kossuthi eszméket hirdette. 1918-ban rövid időre városa főispánja lett, azonban a kommunisták e tisztségéből a tanácsköztársaság idején eltávolították. A nemzetgyűlés munkájában 1922-től vett részt a pártonkívüli ellenzéket vezetve (1922-1926). Később a 48-as Kossuth Párt, majd a Független Kisgazdapárt színeiben politizált (1927-1935). 1949-ben hunyt el Hódmezővásárhelyen. Ruszoly József: A másik Kun Béla. [1984] In: Uő.: Költőnk és joga. írások Ady Endre életéhez és korához. Acta Jur. et Pol. Szeged. Szeged, 1998. 12-13. p., Almanach 2003, 53-61. p. 54 KHN27-31. XVIII. 350-351. p. 20
